egér;elődöntő;Férfi vízilabda ob I;

- Férfi vízilabda ob I - Elődöntőben a címvédő Eger

A címvédő Eger bejutott az elődöntőbe az E.ON férfi vízilabda ob I-ben, miután a Honvéd elleni párharcának utolsó, szombati mérkőzésén fölényes győzelmet aratott.

A találkozó gyakorlatilag az első két negyed után eldőlt, ekkor ugyanis a házigazda Eger már 7-1-re vezetett.

Eredmény:

az elődöntőbe jutásért, 3. mérkőzés:
ZF-Eger - RacioNet-Honvéd 13-8 (4-1, 3-0, 2-2, 4-5)
A párharc végeredménye: 2-1, az Eger javára
Az Eger az alapszakaszban második helyezett OSC-vel találkozik majd a fináléba kerülésért, míg a másik ágon Szolnok-Ferencváros csatára kerül sor.

Újabb öt évre Csötönyi Sándort választotta meg elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése.