Európa-liga;sorsolás;elődöntők;labdarúgó Bajnokok Ligája;

Luis Enrique  FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Megvolt a sorsolás - Katalán belháború lesz

Nyonban, az európai szövetség székházában tartották meg az idei labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa Liga elődöntőinek sorsolását. Érdekesség, hogy mindkét sorozatban elmarad az azonos országok élcsapatainak csatája, ugyanis a BL-ben a címvédő Real Madrid a Juventus, míg a Barcelona a Bayern München ellen, míg az EL-ben a Napoli az ukrán meglepetéscsapat, a Dnyipro, míg a címvédő Sevilla a Fiorentina ellen lép pályára.

A legtöbben bizony attól tartottak, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligájában Fortuna összehozza már az elődöntőben az El Classicót. Ám mind a Real, mind a Barcelona hívei felsóhajthatnak, hisz a két óriás elkerülte – legalábbis egyelőre – egymást, bár ennek Münchenben nem annyira tapsikáltak az elődöntők sorsolását követően.

Ugyanis a Bayern kapta meg a katalánokat, míg a Juventusé lett a Real Madrid, és az első mérkőzéseken a Barcelona, illetve a Juventus lesz majd a házigazda. Katalóniában máris izzik a levegő, ugyanis mindenki katalán belháborúról beszél, ugyanis a bajor száralakulat trénere, Josep Guardiola játékosként tizenegy éven át szolgálta a Barcelonát, majd vezetőedzőként 2008 és 2012 között a klub történetének legeredményesebb időszaka fűződött a nevéhez.

Josep Guardiola FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Josep Guardiola FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

A szakemberrel 14 trófeát, közte két Bajnokok Ligáját és három bajnoki címet nyert az együttes. Persze Münchenben sem róla mintázzák meg a sikertelenség szobrát, ám eddig nem tudott Robbenékkel nemzetközi sikert aratni.

A másik ágon a tízszeres győztes Real Madridnak van esélye arra, hogy a sorozat történetének első címvédője legyen, ugyanis papíron a legkedvezőbb ellenfelet kapta, ráadásul az első találkozót Torinóban rendezik meg. Persze ne feledjük el, hogy korábban a bajnokok vetélkedésében a Juventus négyszer került eddig szembe a királyi gárdával az egyenes kiesés párharcban, és hármat meg is nyert, a Real egyedül az 1997/98-as idényben megnyert fináléban örülhetett. Cristiano Ronaldo és társai remek formában vannak, meglepetés lenne, ha nem jutnának be a berlini fináléba.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a 12 év után újra BL-elődöntős Juventus már szinte megnyerte az olasz bajnokságot, és az idei kupasorozatban is remek szezont tudhat maga mögött. A sokadik virágzását élő Pirlo irányításával, a zseniálisnak is hívott Pogba, Vidal középpályás duó játékával, valamint a gólerős Tevez, Morata csatárkettőssel bármelyik csapatnak meggyűlhet a baja. Ráadásul, amikor a Zebrák legutóbb ilyen magasságokban jártak, akkor 2002/03-as kiírásban éppen a Realt verték ki az elődöntőben…

További érdekesség, hogy legutóbb a 2012/13-as szezon fináléja előtt is kínálkozott lehetőség arra, hogy a döntőben El Clásicót, azaz Barcelona-Real Madrid meccset rendezzenek, ám az elődöntőben a Barcelona éppen a Bayern Münchennel - a bajorok 7-0-ás összesítéssel mentek tovább -, a Real Madrid pedig a Borussia Dortmunddal szemben maradt alul.

Ahogy a BL-ben a spanyol, úgy az Európa Ligában is elmarad az olasz elődöntő: a címvédő spanyol Sevilla a Fiorentinával, a másik olasz csapat, a Napoli pedig az ukrán Dnyipro együttesével találkozik a kupasorozat elődöntőjében. Az első mérkőzéseken a Sevilla és Napoli szerepel majd hazai pályán.

Az elődöntők párosítása

Bajnokok Ligája

Barcelona-Bayern München

Juventus-Real Madrid

Az elődöntők első felvonására május 5-én és 6-án, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálét június 6-án a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

Európa Liga

Napoli (olasz)-Dnyipro (ukrán)

Sevilla (spanyol)-Fiorentina (olasz)

Az elődöntők első felvonását május 7-én rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálét május 27-én, a varsói Nemzeti Stadionban játsszák.

A csütörtöki mérkőzések eredménye:

Zenit-Sevilla 2-2

Dnyipro-FC Bruges 1-0

Fiorentina-Dinamo Kijev 2-0

Napoli-VfL Wolfsburg 2-2

Ők mondták

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője: „Az biztos, hogy különleges lesz a mérkőzés, mert Pep ellen kell meccselnünk, neki meg a Barcelonával. Ez egy csodálatos élmény lesz a Barca-drukkerek és a müncheni szurkolók számára is. Nem hinném, hogy problémát jelentene az, hogy otthon kezdünk, nem pedig idegenben. Ezen a szinten már mindegy, hogy vendéglátóként vagy vendégként lépünk pályára előbb.”

Jordi Mestre, a Barcelona alelnöke: „Pep nagyszerű edző, aki rengeteget tett a klubért, és mindig is a Barcelonához tartozik, legyen bárhol munkája. Ami az esélyeket illeti, 50-50 százalék mindkét csapat esélye, hiszen a Bayern nagyon kemény ellenfél.”

Pep Guardiola, a Bayern vezetőedzője: „Mindenki tudja, hogy különleges számomra ez a párosítás. Barcelona az otthonom, a Barcelona volt a csapatom, a Barcelona volt az életem, mit lehet ehhez hozzátenni? Úgy gondolom, a Barcelona a legerősebb az elődöntős csapatok közül. A teljes csapatra szükség lesz, ha tovább akarunk lépni. Sikeres voltam Barcelonában, ugyanakkor itt, Münchenben is boldog vagyok.”

Franz Beckenbauer, a Bayern legendája: „Az FC Bayern természetesen nem esélytelen a párharcban, ám a Barcelona a favorit”

Matthias Sammer, a Bayern sportigazgatója: „Valahol éreztem, hogy ez lesz, nagyon örülök, hogy összejött! Nagyon várom már a meccseket, remek ellenféllel találkozunk, a saját erősségeinkre építve kell kiharcolnunk a továbbjutást. Egyenlők az esélyek, ennél szebb feladatot pedig nem kaphattunk volna.”

Emilio Butragueno, a Real Madrid igazgatója: „A visszavágót játszhatjuk hazai pályán, ami előnyt jelent a számunkra. Mindent megteszünk azért, hogy megvédjük a címünket, de mindkét csapatban rengeteg remek játékos található. A Juventus legendás klub, nagyszerű hír a futball számára, hogy újra ezen a szinten van. Kiegyensúlyozott párharcra számítok, remélem, hogy a sérültjeink is felépülnek.”

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője: „A Juventusnak legendás történelme van, és tizenkét év után tér vissza a legjobb négy közé. Már csaknem megnyerte az olasz bajnokságot, csak a Bajnokok Ligájára kell koncentrálnia, így nagyon veszélyes lehet. Mi magabiztosak vagyunk, bízunk benne, hogy tovább szőhetjük álmainkat, de ehhez a legjobbunkat kell nyújtanunk.”

Pavel Nedved, a Juventus sportigazgatója: „A saját játékunkra kell koncentrálnunk, élvezni akarjuk a párharcot. Nem számítottunk rá, hogy tizenöt ponttal vezetünk a bajnokságban, elődöntőben leszünk a BL-ben és bejutunk a kupadöntőbe. Úgy kell játszanunk, ahogyan szoktunk, van esélyünk, két fantasztikus mérkőzés lesz a párharcban. A Real az egyik legerősebb gárda a világon, de nekünk saját magunkra kell figyelnünk, főleg akkor, ha Paul Pogba és Kwadwoh Asamoah visszatér.”

Az elődöntősök

Bajnokok Ligája

Juventus: Alapítási év: 1897 Nemzetiség: olasz

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: kétszeres Bajnokok Ligája-győztes (1985, 1996)

- hazai: 30-szoros olasz bajnok

Csapatszín: fekete, fehér

Edző: Massimiliano Allegri

Idei eredmények a BL-ben: 6 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség

Real Madrid  Alapítási év: 1902 Nemzetiség: spanyol

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: 10-szeres Bajnokok Ligája-győztes (1956, 1957, 1958, 1959, 1960, 1966, 1998, 2000, 2002, 2014),

- hazai: 32-szeres spanyol bajnok

Csapatszín: fehér

Edző: Carlo Ancelotti

Idei eredmények a BL-ben: 8 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség

Bayern München Alapítási év: 1900  Nemzetiség: német

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: ötszörös Bajnokok Ligája-győztes (1974, 1975, 1976, 2001, 2013)

- hazai: 24-szeres német bajnok

Csapatszín: piros, kék

Edző: Josep Guardiola

Idei eredmények a BL-ben: 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség

Barcelona  Alapítási év: 1899 Nemzetiség: spanyol

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: négyszeres Bajnokok Ligája-győztes (1992, 2006, 2009, 2011)

- hazai: 22-szeres spanyol bajnok

Csapatszín: gránátvörös, kék

Edző: Luis Enrique

Idei eredmények a BL-ben: 9 győzelem, 1 vereség

Európa Liga

Napoli  Alapítási év: 1926 Nemzetiség: olasz

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: kétszeres UEFA/Európa Liga-győztes (1989)

- hazai: kétszeres olasz bajnok

Csapatszín: világoskék, fehér

Edző: Rafael Benítez

Idei eredmények az EL-ben: 8 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség

Dnyipro  Alapítási év: 1918 Nemzetiség: ukrán

Legjobb eredmény:

- hazai: kétszeres szovjet bajnok

Csapatszín: kék, fehér

Edző: Miron Markevics

Idei eredmények az EL-ben: 5 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség

Fiorentina  Alapítási év: 1926 Nemzetiség: olasz

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: BEK/Bajnokok Ligája-ezüstérmes (1957), UEFA/Európa Liga-ezüstérmes (1990)

- hazai: kétszeres olasz bajnok

Csapatszín: lila

Edző: Vincenzo Montella

Idei eredmények az EL-ben: 7 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség

Sevilla  Alapítási év: 1905 Nemzetiség: spanyol

Legjobb eredmény:

- nemzetközi: háromszoros UEFA/Európa Liga-győztes (2006, 2007, 2014)

- hazai: spanyol bajnok

Csapatszín: fehér, piros

Edző: Unai Emery

Idei eredmények az EL-ben: 8 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség

A labdarúgó NB I 25. fordulójának legérdekesebb mérkőzése nem az élbolyhoz, hanem a kiesőzónához köthető. A 14. helyezett Haladás az utolsó előtti Pápával találkozik. Mindkét együttes hét közben edzőt cserélt: a szombathelyieknél Szentes Lázárt ideiglenesen Kuttor Attila, míg a bakonyiaknál Lengyel Ferencet Kovács László váltotta.