temetés;sztriptíz;

- Sztriptízzel búcsúztatják a halottakat Kínában?

Az egyes kínai vidékeken elterjedt "temetési sztriptíz", vagyis a gyászolók toborzását szolgáló vetkőzős táncok megszüntetését szeretné elérni a kínai Kulturális Minisztérium.

A tárca két konkrét esetet is ismertető friss közleményében elítéli a Kínában amúgy is tiltott műfajt, s hangsúlyozza, hogy nem tartja "civilizáltnak" e szórakoztatást a halottak búcsúztatóin. A két konkrét esetben, az északi Hopej tartományban és a keleti Csiangszuban megbüntették az "obszcén előadás" szervezőit és összesen kilenc vetkőzőjét. A Hantan városi műsorért felelős embert 15 napi elzárásra és 70 ezer jüan (3,1 millió forint) büntetésre ítélték.

A máig tartó hagyomány, hogy sok helyütt a halotti tor mellett kínai operaelőadással oldják a gyász hangulatát. A "modern világban" filmvetítésekkel egészültek ki a régi szokások. Az utóbbi időben azonban - a közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint - egyes helyeken "forradalmasították" a programot. Az ezekre az eseményekre szerződtetett társulatok egyike-másika vezetőjük instrukciójára a színpadon hirtelen abbahagyta a zokogást és ledobta ruháit.

Az élő erotikus jelentek gondolatát állítólag az szülte, hogy a gyászszertartások és a programok iránt egyre nagyobb érdektelenség mutatkozott. A kínai hagyományok szerint azonban súlya van annak, hogy mekkora a gyászolók serege, hányan jönnek össze az elhunyt búcsúztatására, ezzel is az iránta érzett tiszteletet kifejezve, egyben túlvilági szerencséjét elősegítve. Az esemény jó alkalom arra is, hogy a tehetős családok megmutassák gazdagságukat.

A kínai központi televízió (CCTV) már csaknem tíz éve felhívta a figyelmet a jelenségre egy riportfilmjében, amikor egyetlen kelet-kínai városban körülbelül tucatnyi olyan különböző társulati hirdetést talált, amelyekben a búcsúztatási előadásokba vetkőzős számokat is beiktattak. A televízió akkor a "helyi kultúra súlyos szennyeződéseként" minősítette a trendet. A minisztérium közleményében hangsúlyozta, a rendőrséggel együtt azon lesz, hogy e néhány vidéki helyen elterjedőben lévő divatnak, amelynek gyökereit a múltban hiába keresik, gátat vessen.

Az EU Triton nevű határrendészeti programja műveleti területének kibővítését elmulasztották, és ez aláássa azt a pozitív tényt, hogy számos európai ország felszereléseket, hajókat és légijárműveket ajánlott fel a Földközi-tengeren zajló mentőakciókhoz – jelentette ki az Amnesty International a tegnapi brüsszeli rendkívüli csúcsot követően.