Lázár;Borkai;kötvényvásárlás;

- Borkai cáfolja Lázárt

Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.

 Borkai Zsolt kijelentette: nem érti, miként lehet az, hogy Lázár János „tájékozatlanságából fakadóan, vagy bármi mástól vezérelve” valótlanságot állít, amellyel a város 130 ezer lakosát, a város vezetését és személyesen őt "negatív helyzetbe hozza”. Emlékeztetett: a győri önkormányzat április elején már tudatta, hogy nincs értékpapírja a Quaestor Zrt.-nél. Borkai Zsolt hangsúlyozta, kikéri magának, hogy valaki hazugsággal vádolja őt és a várost. 

A politikus a sajtótájékoztatón három dokumentumot is bemutatott, amelyek megfogalmazása szerint maximálisan igazolják, hogy Győr csak államkötvényt vásárolt. Az egyik dokumentum egy idén január 13-án kelt adásvételi szerződés, amelyből kiderül, hogy az önkormányzat államkötvényt vásárolt. A második dokumentum az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapjáról származik, amely az államkötvény megvásárlását igazolja. Borkai Zsolt közlése szerint ezt az iratot a sajtótájékoztató előtt húsz perccel nyomtatták ki. A harmadik dokumentum a Keler igazolása, amelyet április 3-án egyszer már bemutattak.

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön az a per, amelyben a Klubrádiót működtető társaság csaknem 1,4 milliárd forint kártérítés megítélését kéri, azért, mert a médiatanács éveken keresztül nem kötött velük szerződést a korábban pályázaton elnyert fővárosi frekvencia használatára.