Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.;Kriza Zsigmond;

Krizma Zsigmond egy korábbi felvételen. FOTÓ: Vajda József/Népszava

- Távozik a Magyar Cirkusz feje

Távozik a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) éléről Kriza Zsigmond - írja a nol.hu.

Szűk két hónappal ezelőtt nevezték ki Fekete Péter békéscsabai színidirektort a „cirkuszművészet társadalmi újrapozicionálásáért és a Fővárosi Nagycirkusz következő épületének elhelyezéséért felelős” miniszteri biztossá, hogy levegye a Liget-projekttel kapcsolatos terhek egy részét Baán László válláról. A Népszabadság információi szerint Krizát rosszul érintette, hogy e talányos hatáskörű illetékessel kénytelen volt folyamatosan együttműködni, s e feszültségnek is része lehetett a távozásában. A minisztérium annyit közölt a lappal, hogy munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg.

A 2010-es Fidesz-győzelem után Kriza egyébként jogi szakértőként játszott fontos szerepet az előadó-művészeti törvény átfogó módosításában. A Művészetek palotáját működtető cég felügyelőbizottsági elnöke, a művészeti közalapítvány megszűnésének-átalakításának miniszteri biztosa volt. Évek óta tagja mindezeken kívül az Nemzeti Kulturális Alap bizottságának is - írja a nol.hu.

Libikóka játék a Fővárosi Nagycirkusszal
Korábban írtuk: A Fővárosi Nagycirkusz kiköltözése után a Fővárosi Állat- és Növénykert vállalja majd a felszabaduló hely hasznosítását, mondta megkeresésünkre Baán László, a Liget Projekt vezetője. Mint köztudott, Fekete Péter személyében cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztost is kineveztek. Ezt Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója nem kívánja kommentálni.
Baán Lászlótól azt is megtudtuk, hogy felépítéséig a cirkusz a mostani épületében működik majd. Arra a kérdésre pedig, hogy a Ligetbe tervezik-e az új cirkuszt felépíteni, hiszen más híresztelések is szárnyra kaptak, azt válaszolta, hogy „a kormány 1044/2015. (II. 10.) határozata alapján az emberi erőforrások miniszterének kell előterjesztést készítenie a Fővárosi Nagycirkusz helyzetének rendezése érdekében. Az intézmény Városligetben történő új helyszínen való elhelyezéséről ez alapján dönt majd a kormány.
Sokan mondják, hogy na, már más se hiányzott, mint nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos. A legfőbb érv nyilván az, hogy a Fővárosi Nagycirkusz régi épületét lebontják, és újat húznak fel helyette. Ennek helyét, formáját, a cirkusz szerepét az országban kell megtalálni. Kérdés persze, miért nem találhatja meg ezt Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akit még Réthelyi Miklós miniszter nevezett ki a pozíciójába, behívatva a régi motoros Varjasi Lászlót, és közös megegyezéssel távozásra késztetve.

 

Megbízott ügyvezetőként Gergely László irányítja a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) munkáját, miután közös megegyezéssel távozott a cég éléről Kriza Zsigmond - ezt  az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága közölte csütörtökön az MTI megkeresésére. Az államtitkárság tájékoztatása szerint "Kriza Zsigmond április 15-ével közös megegyezéssel távozott a Maciva ügyvezető igazgatói pozíciójából". A Fővárosi Nagycirkuszt működtető társaságot április 16-tól Gergely László megbízott ügyvezetőként irányítja az új igazgatói pályázat kiírásáig és lebonyolításáig.

A közlés szerint a vezető távozása semmilyen módon nem befolyásolja a cirkusz működését, az intézmény munkatársainak foglalkoztatását. A nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásával Fekete Péter miniszteri biztost bízta meg az emberi erőforrások minisztere, így a vezető távozása a cirkusz fejlesztési elképzeléseire nem lesz hatással - olvasható a tájékoztatóban.

Az emberi erőforrások minisztere azt javasolja a kormánynak, hogy maradjon együtt a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola a jövőben is.