Napi Gazdaság;Liszkay Gábor;

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

- Hivatalos: Liszkay megvette a Napi Gazdaságot

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét - közölte a Napi Gazdaság Kiadó Kft.

A közlemény szerint a kiadó a lap főszerkesztőjévé Csermely Pétert, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettesét nevezte ki. Azt írták, az új vezetés célja, hogy az újság eddigi erős gazdasági jellegének megőrzése mellett a következő hónapokban jelentékeny társadalmi, közéleti, politikai és kulturális tartalommal bővítse ki a lapot. Közölték, az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.

Lapunk értesülései szerint már több mint két hete eldőlt: a Magyar Nemzet éléről februárban távozott Liszkay Gábor lesz a lap tulajdonosa, aki az Orbán Viktor által megfogalmazott elvárások alapján építi a párt politikáját támogató Nap Gazdaság új, közéleti profilját – hogy afféle „ellen-Magyar Nemzetként” terelje át a papíralapú hírfogyasztáshoz szokott Fidesz-szavazókat. 

A Napi jelenlegi csapatát a Habony-féle holdingcég egyik közeljövőben induló vállalkozása, egy üzleti hírportál szívhatja fel. Az MMG első önálló médiaterméke a Csúri Ákos kormánybarát újságíró főszerkesztésével induló véleményportál, a Via.hu lehet, amelynek lehetséges szerzői között emlegetik Bayer Zsolt Magyar Hírlap-publicistát, valamint a Magyar Nemzettől korábban elbocsátott Torkos Matildot is. Győriék ugyancsak érdekeltek a Helyi Téma profilját, politikai bulvártartalmait átörökítő hetilap indításában, és – miként arról lapunk elsőként beszámolt – továbbra is a tervek között szerepel egy új országos rádió és tévécsatorna indítása is.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a 2003-as paksi üzemzavar során megsérült fűtőelemek szállítása és végleges elhelyezése sérti a 2011-es nukleáris hulladékokról szóló irányelvet - erről Jávor Benedek, a párt EP-képviselője beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.