pedagógus;tanárok;pedagógusbérek;

- Nem csökkentik a tanárok fizetését

A sztrájkoló szerbiai pedagógusoknak a bejelentettektől eltérően, mégsem csökkentik márciusi béreit, de késéssel kapják meg, jelentette ki Slobodan Brajković, a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezetének (SRPS) elnöke – jelentette a vajma.info honlapja.

A szakszervezet közleménye szerint a SRPS és a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója (USPRS) az oktatási miniszter képviselőivel folytatott tegnapi tárgyalásai eredményeként az utolsó pillanatban megakadályozta a márciusi bérek csökkentését.

Brajković kiemelte, meglepte őket, amikor a találkozón azt hangzott el, hogy a béreket minden sztrájkoló esetében csökkenteni kell, “mert később, jogi értelemben, ez nem lesz lehetséges”.

“A szakszervezet képviselőinek nyomására az oktatási miniszter egy óra múlva megváltoztatta a döntését. Így hétfőn az iskolák igazgatói újraszámolhatják a béreket, ez alkalommal teljes összegben, de emiatt minden tanügyes fizetése egy napot késni fog”, áll a közleményben.

Brajković hozzátette, Srđan Verbić miniszter elfogadta a felkérést, hogy részt vegyen a két szakszervezet főbizottságainak április 22-ére bejelentett együttes ülésén, s ott elmagyarázza a pedagógusoknak szánt “anyagi segély” mibenlétét. Ezt követően döntenek majd a főbizottságok az ajánlatról és a további sztrájkról.

Drámai humanitárius helyzet kezd kialakulni Jemenben, s egyre több polgári személy veszti életét a szaúdiak által végrehajtott légicsapások, valamint a huszi lázadók előrenyomulása következtében.