Zugló;tűz;szeméttelep;

A felvétel a lángoló szeméttelepről. MTI Fotó: Lakatos Péter

- Eljárás indult a zuglói szeméttelep-tűz miatt

Hivatalból eljárást indított közveszélyokozás miatt a XIV. kerületi rendőrkapitányság a csütörtök hajnalban egy illegális szemétlerakóban keletkezett tűzzel összefüggésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Bognár Kinga elmondta: a kerületi rendőrkapitányság csütörtök hajnalban döntött az eljárás megindításáról. Azt is vizsgálják, hogy a közveszélyokozáson kívül történt-e más bűncselekmény is - tette hozzá. A XIV. kerületben, a Rákospatak utcában csütörtök kora hajnalban keletkezett tűz egy szeméttelepen, ahol három-négy méter magas, összehordott háztartási hulladék gyulladt meg több mint ötszáz négyzetméteren. 

Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere aznap környezetkárosítás, közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás megsértése miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A MÁV-tól bérelt területen lévő illegális lerakónál nem először volt tűz, az önkormányzatnak azonban nincsenek hatósági eszközei, hogy megszűnjön a telep - közölte a polgármester.

A felvétel a lángoló szeméttelepről. MTI Fotó: Lakatos Péter

A felvétel a lángoló szeméttelepről. MTI Fotó: Lakatos Péter

Kanyó Ferenc tűzoltósági főfelügyelő elmondta: tavaly áprilisban is volt egy kiemelt tűzeset az illegális zuglói hulladéklerakónál, tűzvédelmi bírságot is kiszabtak. A tűz okát még vizsgálják, de várhatóan ismét bírságokat szabnak majd ki a hatóságok, és felszólítják a tulajdonost, hogy saját költségén takarítassa el a helyszínt - tette hozzá.

Volt idő, amikor Orbán Viktor miniszterelnök közkedvelt politikusnak számított Lengyelországban, még életrajzi könyvet is kiadtak róla. A Rézbong Kiadónál 2013-ban, Hajrá, magyarok! - Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével címmel megjelent kötetet Igor Janke jegyzi.