felújítás;menetrend;Déli;

Fotó:Vajda József, Népszava

- Újabb "fennforgás" a Délinél, változik a menetrend is

A vasúti vágányok felújítási munkálatai, valamint más vágányzári munkák miatt szombattól mintegy másfél héten át menetrendi változásokra kell számítani a Déli pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport.

A közlemény szerint a vasúttársaság már több mint egy évvel ezelőtt betervezte a Déli pályaudvarra bevezető vágányok és kitérők egy részének cseréjét, amely április 18. és 29. között történik meg. A vágányzár keretében váltó- és síncseréken, valamint vágányszabályozáson kívül a Márvány utcai híd falazatának állagmegóvási munkáit is elvégzik, illetve megszüntetik a vágányzat vízelvezetési problémáit mintegy 90 méteres pályaszakaszon. A felújítási munkák eredményeként a nyári menetrend kezdetére a meglévő, óránkénti 20 kilométeres sebességkorlátozás megszűnik, ezáltal jobban tartható lesz a menetrend, illetve a csúcsidőszakokban elkerülhetők a torlódások és az ezekből adódó késések.

Kifejtették: a vágányzár ideje alatt korlátozni és módosítani kell a Déli pályaudvarra beérkező és onnan induló vonatok menetrendjét. Néhány kivételtől eltekintve valamennyi vonatot érinti az ideiglenes változás. A távolsági sebes-, gyors- és InterCity vonatok, továbbá a zónázó vonatok változatlanul a Déliből indulnak, de az eredeti menetrendjükhöz képest 5-10 perces eltéréssel közlekednek.

A Budapest és Tatabánya közötti hivatásforgalmat kiszolgáló vonatok, illetve egyes komáromi és győri, munkanapokon közlekedő személyvonatok csak Kelenföldtől, illetve Kelenföldig járnak. A martonvásári és a százhalombattai, munkanapokon közlekedő vonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek. A pusztaszabolcsi, dunaújvárosi és dombóvári vonatok - egy-egy járat kivételével - csak Kelenföldtől, illetve Kelenföldig járnak. A székesfehérvári zónázó vonatok, illetve a Kőbánya-Kispest és Tárnok, valamint a Kőbánya-Kispest és Lepsény között közlekedő vonatok menetrendje változatlan. A Déli pályaudvarról Kelenföldre, illetve Kelenföldről a Délibe a székesfehérvári zónázókkal, a nagykanizsai, illetve a szombathelyi - Kelenföld és a Déli pályaudvar között pótjegy váltása nélkül igénybe vehető - gyorsvonatokkal lehet utazni. A zökkenőmentes utazás érdekében célszerű a szokásosnál korábban, legalább tíz perccel előbb kiérkezni a pályaudvarra - írták.

Egyéb pályaépítési munkák miatt a tapolcai és a szombathelyi gyorsvonatok közlekedése is változik. Az Agram, a Citadella és a Göcsej InterCity, illetve EuroCity vonatok a menetrendben meghirdetetthez képest 5-15 perccel korábban indulnak a budapesti Déli pályaudvarról - tették hozzá. 

A MÁV az utasainak azt javasolja, hogy utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak. 

Rövidesen megrendelhető lesz itthon is az új Caddy Maxi. A modell számos új biztonsági és kényelmi felszereléssel védi utasait, illetve segíti vezetőjét.