Bulvár;Budapest;;Palik;

Illusztráció/Thinkstock

- Titokzatos barna nővel látják Palikot Pesten

A Bors munkatársai alig hittek a szemüknek, amikor egy hölgy oldalán meglátták a pesti luxusszálloda garázsába igyekvő Palik Lászlót. Marsi Anikóval és gyermekeikkel elhagyták az országot, de a sportriporter most valamiért hazajött.

Évek óta homály fedi az egyik leghíresebb hazai házaspár életét, Palik László és Marsi Anikó gyerekeikkel együtt ugyanis teljesen eltűntek szem elől - írja a lap. Olykor-olykor Palik László feltűnik Budapesten, de csak a családot idekötő üzleti dolgaik miatt utazik haza ügyet intézni.

Ez történhetett most is, amikor a Bors munkatársai a Gresham-palota előtt Tom Hanks érkezésére várva botlottak bele a sportriporterbe hétfő délelőtt. Egy nő és egy férfi társaságában érkezett Palik László, de nem a szállodából jött ki, hanem az utcán gyalogolva. Az irányt rögtön a hotel mélygarázsa felé vette. Bőröndöt húzott maga mellett, arca napbarnított volt, és korábbi formájához képest felszedett néhány kilót, így újra a régi szikár, de erős férfi hatását keltette. Inkább sportos, utcai, semmint elegáns ruhát viselt: farmerben, pufimellényben, kapucnis pulóverben lépkedett. A

Bors munkatárának csak köszönni volt ideje, Palik viszonozta az üdvözlést, s máris tovasietett. Néhány percet időztek a luxusszálloda garázsában, majd Palik a barna hajú hölgy társaságában hajtott el német rendszámú, belső kamerával felszerelt fekete Mercedesszel.

forrás, és fotó: borsonline.hu

Életének 76. évében hosszú betegség után kedden elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas kolozsvári költő, novellista, drámaíró, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte szerdán internetes oldalán a Szabadság kolozsvári napilap.