Eco.com;új igazgató;Savaria Szimfonikus Zenekar;Kiss Barna;

- Kiss Barna lehet a Savaria Szimfonikus Zenekar új igazgatója

Hárman indultak a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatói állásának betöltésére kiírt pályázaton, a jelentkezők közül Kiss Barna kürtművész pályázatát támogatta a bírálatot végző szakmai bizottság - közölte Angyal László, a szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

A tájékoztatás szerint a szimfonikus zenekar vezetői állásáról márciusban meghirdetett pályázatról a szakmai bizottság véleménye alapján várhatóan csütörtöki ülésén dönt majd zenekart fenntartó megyei jogú város közgyűlése. Az új vezető megbízása öt évre szól majd június 1-jétől.

Kiss Barna, aki jelenleg megbízott igazgatóként irányítja a zenekar munkáját, a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett kürt és tanár szakon, 1989-től tagja a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, közben három éven át vezette a Kőszegi MÁV Ifjúsági Fúvószenekart, emellett pedig több zeneiskolában is tanított. Hét éven keresztül a Savaria Szimfonikus Zenekar titkára volt.

Az igazgatói posztra kiírt pályázatra azért volt szükség, mert a szimfonikus zenekar gazdálkodásával kapcsolatban januárban az önkormányzat vizsgálatot rendelt el, majd a korábbi igazgató, Mérei Tamás vezetői megbízását és munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették. Sajtóértesülések szerint a zenekarnál 153 millió forintos hiányt tártak fel.

Elhunyt Günter Grass, a 20. századi német irodalom egyik legjelentősebb alakja. Az 1927-ben született, irodalmi Nobel-díjjal is jutalmazott művész rendkívül gazdag életművet hagyott maga után. Németországban egyesek a nemzet lelkiismeretének tartották, mások azonban nem értettek egyet bizonyos politikai megnyilvánulásaival. Személyisége nem nélkülözte az ellentmondásokat sem, ám talán éppen az volt a célja, hogy kemény megjegyzéseivel ráébressze a társadalmat saját hibáira.