Bajnokok Ligája;férfi kézilabda;Antonio Carlos Ortega;MKB-MVM Veszprém;Mol-Pick Szeged;

Zubai és társai sokat tettek azért, hogy a Szeged esélyei megmaradjanak a négyes döntőre FOTÓ: MTI/KOVÁCS ANIKÓ

- A cél immár a Final Four

Ami a hölgyeknek nem sikerült, azt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged megcselekedte. Mindkét élgárdánk olyan eredményt ért el a vasárnapi odavágón – a veszprémiek a PSG otthonában 24-24-es döntetlent játszottak, míg a szegediek 31-29-re legyőzték a német Kiel gárdáját –, ami alapján még az sem zárható ki, hogy két magyar legyen ott a május végi Final Four-ban.

Ha a teljes igazságot szeretnénk leírni, akkor mindkét magyar csapatot egy kicsit korholnunk kéne, hiszen saját meccsük különböző fázisában már öt góllal is vezettek. Ám a negatív hozzászólásunk itt véget is érne, hiszen mind a Veszprém, mind pedig a Szeged olyan eredményt harcolt ki, amely szép reményekre jogosítja fel a szurkolóikat.

A bakonyi világválogatottként is emlegetett MKB-MVM Veszprém gárdája tavaly kettős győzelemmel lépett túl a párizsi PSG Handball gárdáján. Erről már idén le kell mondaniuk, viszont a négyes döntőbe jutásnak ők az esélyesei. Ugyanis a francia gárda otthonában elért 24-24-es döntetlen több mint kedvező eredmény, még akkor is, ha a hazaiak némi szerencsével a végső dudaszó pillanatában egyenlítettek. Egy biztos, mindkét gárda kapusa – az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Omeyer és Mikler Roland – világklasszis teljesítményt nyújtott.

„Gratulálok a Párizsnak, nagyon kemény meccs volt. 45 percig nagyon jól játszottunk, különösen védekezésben. Az utolsó 15 percben sok problémánk volt támadásban, sokszor voltunk passzívak, így sokszor kellett rossz lövőhelyzetből vállalkoznunk. Remélem, hogy a szurkolóink segítségével kiharcoljuk a továbbjutást, de biztos, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz” – fogalmazott a klub hivatalos honlapján a meccset követően Antonio Carlos Ortega, a veszprémiek spanyol edzője.

Az MKB szélsője, a két találatig jutó Gasper Marguc szájíze csak amiatt keserű, hogy csapata nem tudott megőrizni valamennyit jelentős előnyéből. „Nagyon jól védekezett mindkét csapat. Kicsit szomorú vagyok, hogy elszalasztottuk az ötgólos előnyünket, ezáltal a győzelem is kicsúszott a kezünkből. Ez volt az első félidő, a második a mi pályánkon lesz. Biztos vagyok benne, hogy az ugyanolyan kemény lesz, mint ez” – jelentette ki Marguc.

A remek napot kifogó Szeged 31-29-re legyőzte az előző idényben második helyen záró Kielt, és ezzel a Tisza-partiak is életben tudták tartani továbbjutási esélyüket. Hiszen egy pillanatra sem feledjük, hogy a Szeged tavaly a Füchse Berlin otthonában lett EHF-Kupa győztese, míg az előző körben búcsúztatták a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent, mégpedig kettős győzelemmel.

Azaz, a német gárdák otthonában igencsak jól megy Baloghéknak, éppen ezért a német élvonal éllovasa, a háromszoros (2007, 2010, 2012) BL-győztes Kiel sem lehet egy pillanatra sem nyugodt. A meccs hőse minden kétséget kizárólag a szegediek svéd légiósa, Jonas Källman volt, aki úgy lépett pályára és dobott négy gólt, hogy két héttel műtötték vakbéllel.

„Nagy győzelem volt ez a meccs, gratulálnom kell az összes játékosomnak, különösen az alig két hete megműtött Jonas Källmannak. Ritkán találkozok ennyire profi sportolóval. Amikor a Kiel visszajött a meccsbe, a csapatnak volt válasza erre, és két góllal nyertünk. A magyar kézilabdázásnak is hatalmas dolog, hogy győzni tudtunk” – jelentette ki a klub hivatalos honlapján Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője.

Ilyés Ferenc, a Szeged átlövője úgy véli, csapata ezzel a sikerrel még nem ért az idei menetelés végére. „Becsületesen felkészültünk, és ha Kielben is így teljesítünk, így küzdünk, talán lehet esélyünk a Final Fourba jutásra” – közölte az átlövő.

Eredmények
Férfi BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
MOL-Pick Szeged - THW Kiel (német) 31-29
PSG (francia) - MKB-MVM Veszprém 24-24
Vardar Szkopje (macedón)-Kielce (lengyel) 20-22
Croatia Zagreb (horvát)-Barcelona (spanyol) 23-25
A visszavágókat a hétvégén rendezik. A párharcok győztesei vehetnek részt a május végi kölni Final Fourban.

Első alkalommal születtek gyűrűsfarkúmaki-ikrek a Miskolci Állatkertben. A kicsinyeket hétvége óta láthatja a közönség – közölte a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője hétfőn.