Hirdetések;időjárás;napsütés;

Illusztráció/Thinkstock

- Hétvégén: napsütés, meg napsütés!

Szombaton a kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés. Délután a Dunántúlon több lehet a felhő, az Alpokalján estefelé egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Hajnalban 0,+7, napközben 20 fok körül alakul hőmérséklet.

Vasárnap a napsütést fátyolfelhők zavarhatják, a Dunántúlon és az Északi-középhegységben elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar. Az ország keleti felében gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél, a Dunántúlon azonban megélénkül az északi szél. Hajnalban 0 és +6, napközben 18-21 fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn eleinte még kisüthet a nap, majd észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki zápor, helyenként zivatar. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

Kedden szintén többfelé fordul elő záporeső, majd napközben csökken a felhőzet. Délutánra gomolyfelhős, többé-kevésbé napos idő alakul ki, de a keleti országrészben még lehetnek futó záporok. Az északi, északnyugati többfelé erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható.

Négysávos autóút fogja összekötni 2018-ra Egert az M3-as autópályával - egyebek mellett ezt tartalmazza az a megállapodás, amelyet amelynek aláírását közös sajtótájékoztatón jelentette be Egerben Orbán Viktor miniszterelnök és Habis László polgármester. Az eseményt az M1 aktuális csatorna élőben sugározta - adja hírül az MTI.