baloldal;Fidesz;tüntetés;

- "Nincs hova hátrálni" - baloldali tüntetés készül

A Fidesz elmúlt ötéves kormányzásának károsultjait várják a baloldali ellenzéki pártok szombaton Budapestre, a Batthyány-örökmécsesnél tartandó demonstrációra - hangzott el a szervező pártok közös sajtótájékoztatóján.

Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja azt mondta: az elmúlt öt évnek csak károsultjai vannak, hiszen tönkre tett trafikosokat, földjüket vesztett gazdákat, a magánnyugdíj-pénztári vagyonuktól megfosztott embereket és a Quaestor-ügyben cserbenhagyott kisbefektetőket lehet látni.
Szerinte "a fideszes brókerbotrányban" benne van minden, ami a Fidesz-KDNP elmúlt ötéves rombolását jellemzi: lopás, csalás, hazugság, ködösítés és cserbenhagyás.
Hozzátette: nincs hova hátrálni, együtt kell kimondani a szombati demonstráción, hogy elég volt.

Beke Károly elmondta, a rendezvényen először három civil beszél majd, őket követi Pad Ferenc, az MSZP-DK közös tapolcai országgyűlési képviselőjelöltjének felszólalása, majd a pártok képviselőinek beszédei. Az MSZP részéről Lukács Zoltán alelnök, a Demokratikus Koalíciótól (DK) Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tag, a Párbeszéd Magyarországért (PM) részéről Tordai Bence szakszóvivő, a Magyar Liberális Párt (MLP) képviseletében pedig Bodnár Zoltán gazdaságpolitikus mond beszédet.

Kerék-Bárczy Szabolcs arról beszélt, hogy nagy szükség van Pad Ferenc vasárnapi győzelmére, mert az megteremtené az előre hozott választások esélyét. Ezt kérdésre válaszolva azzal magyarázta, a győzelemnek lélektani hatása lenne, mert ha azt látják a polgárok, hogy "ez a velejéig korrupt maffiakormány, az Orbán-kormány" nem érinthetetlen, akkor ez egy lavinát indíthat el az országban.
Az előre hozott választás után felálló új kormány megteremtené annak lehetőségét, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a többi felelős a magánvagyonával is szálljon be a kártalanításba - mondta.
Hozzátette, a demonstrációra nem csupán a károsultakat várják, hanem azokat a polgárokat is, akik szolidárisak velük.

Bősz Anett, az MLP ügyvivője a tüntetéshez való csatlakozásukat azzal indokolta, hogy elfogadhatatlan, ami az országban zajlik. Hangsúlyozta, a Liberálisok szerint a Quaestor-károsultak bűncselekmény áldozatai, a bűncselekményért pedig a kormány és a felügyeleti szervek a felelősek, az ügyet nem a gazdaság okozta. Felelősségre vonást sürgetett az ügyben.

Tordai Bence azt kérte, hogy minden tisztességes ember menjen el a tüntetésre, és mondja el, hogy elég volt. Szerinte a Quaestor-ügy megoldása az lenne, ha a parlament elfogadná a PM törvényjavaslatát, amely egyértelművé teszi a Magyar Nemzeti Bank felelősségét és lehetővé teszi, hogy a károsultak megkapják a járandóságukat. Közölte, a második lépés az Országgyűlés feloszlatása lenne, mert morális válság van. "Ezzel a botránnyal egyértelművé vált, hogy a kormányban, a nemzeti bankban, az ügyészségen bűnözők, bűnpártolók, takonygerincű esküszegők ülnek" - fogalmazott.

A Magyar Liberális Párt nem támogatja azt a fideszes javaslatot, hogy egységesítsék a Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártérítési értékhatárát.