időjárás előrejelzés;

Illusztráció/Thinkstock

- Sajnálom: hétfőtől eső, viharos szél

Pénteken jobbára derült időnk lesz fátyolfelhőkkel, a szél időnként megélénkül.  Hajnalban  -3, +5, napközben  17- 20 fok között várható a hőmérséklet .

Szombaton szintén túlnyomóan napos idő lesz. nyugat felől felvonuló vékony fátyolfelhőzettel. Csapadék nem lesz, a déli, délkeleti szél főleg a Dunántúlon élénkülhet meg. Hajnalban  -1, +5, napközben  20 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap a napsütést fátyolfelhők zavarhatják,  a Dunántúlon és az Északi-középhegységben elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar. Az ország keleti felében gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél, a Dunántúlon azonban megélénkül az északi szél. Hajnalban 0 és +6, napközben 18-21 fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn eleinte még kisüthet a nap, majd észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki zápor, helyenként zivatar. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

Kedden  szintén többfelé fordul elő záporeső, majd napközben csökken a felhőzet. Délutánra gomolyfelhős, többé-kevésbé napos idő alakul ki, de a keleti országrészben még lehetnek futó záporok. Az északi, északnyugati többfelé erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható.

Ha a következő három napban mindannyian elvégezzük a munkánkat, vasárnap este Fenyvesi Zoltánnak fogják hívni a tapolcai választókörzet országgyűlési képviselőjét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Tapolcán, ahol a Fidesz-KDNP jelöltjének támogatására buzdította a kormánypártok szimpatizánsait. A rendezvény alatt ellentüntetők kiabáltak, Orbán válaszolt is azoknak, akik "azért jöttek, hogy elrontsák a mi jó napunkat" - mondta a miniszterelnök.