tervezés;szabályozás;cégek;versenyképesség;

- A magyar cégek harmada nem tervez előre

A magyar cégek 32 százaléka nem tervez előre, pedig az üzletmenet és a munkaerő tudatos tervezése segíti a szakemberhiánnyal kapcsolatos kockázatok leküzdését, a szervezeti hatékonyság növelését és kedvező hatással lehet a vállalat versenyképességére is - derült ki a HVG HR Center megbízásából készített kutatásból, amely a közép- és nagyvállalatok terveit és diplomás munkaerővel kapcsolatos igényeit vizsgálta.

A csaknem ötszáz vállalat megkérdezésével készített reprezentatív kutatás eredményeit csütörtökön, budapesti sajtóbeszélgetésen ismertette Veres Rita, a kutatást a GVI-vel közösen végző Aon Hewitt cégvezetője.
Kiemelte: a vállalatok csaknem fele szerint a hosszú távú siker legfontosabb tényezője a nemzetközi és hazai szabályozáshoz való igazodás.
A technológiai változásokhoz való alkalmazkodás a 6. helyen szerepel, miközben a nemzetközi kutatásokban a második-harmadik helyet szokta elfoglalni ez a tényező - mondta.

Veres Rita ismertette: tízből négy cég szerint a gépészmérnökökből lesz a legnagyobb hiány 2017-ig a magyar gazdaságban, míg minden harmadik vállalat villamosmérnök-hiányt prognosztizál, akiket a jármű és közlekedésmérnökök követnek. A kutatásból kiderült, hogy a cégek jobban preferálják a pár éves tapasztalattal rendelkező munkatársakat, minden hetedik-nyolcadik nyitott pozíció szól csak pályakezdőknek. Ez az arány gépmérnököknél 20 százalék, villamosmérnököknél 17-18 százalék, tehát itt jóval nagyobb a kereslet a fiatalok iránt – tette hozzá az Aon Hewitt cégvezetője. A felmérés készítői arra is rákérdeztek, milyen problémák vannak a pálykezdők munkára való felkészültségével. Minden harmadik cég a tapasztalat hiányát említette, ami a nyelvtudásbeli hiányosságoknál is fontosabb.

A cégek ötöde szerint a fiatalok beilleszkedése sem megy mindenütt simán, de kiemelték az önálló munkavégzés, a kreativitás, a csapatszellem és a kommunikációs készségek fejlesztésének fontosságát is – mondta Veres Rita. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a kutatási eredményeket követő beszélgetésen kiemelte: a gyakorlati képzés hiányát számos vállalat kifogásolja, amire a duális képzés a válasz. Az államtitkár szerint megteremtették annak a lehetőségét, hogy vállalati szakemberek úgy vehessenek részt a felsőoktatási képzésben, ahogy az egyetemi oktatók - erről törvény is rendelkezni fog majd. 

Egyelőre furcsa rejtély övezi annak a Habony Árpád által vezetett, több szabálytalanságot elkövetett fekete Volkswagen kisbusznak az eredetét, melyet március 29-én filmeztek le a Fővárosi Főügyészség Fő utcai épületétől nem messze, miközben ott Tarsoly Csaba Quaestor-vezérigazgató előzetes letartóztatásáról tárgyalt a bíróság. A NAE-045 rendszámú autó ugyanis rendszáma alapján egyáltalán nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban.