MSZP;Budapest;kórház;OPNI;

- MSZP: a „Lipót” épülete alkalmatlan sürgősségi kórháznak

Alkalmatlan emberek alkalmatlan javaslata, hogy az egykori OPNI helyén nyíljon az új budapesti kórház. A „Lipót” épülete lerobbant, nem véletlenül született döntés a bezárásáról. Azonban még több tízmilliárd forintos felújítás után is csak szanatóriumnak lenne alkalmas, színvonalas súlyponti kórháznak nem - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:


Már csak azért sem, mert az épület nehezen megközelíthető, forgalmi zavar esetén a mentő a dugóban ragad, menekülőút nincs. Az egykori OPNI megközelítése közösségi közlekedéssel is nehézkes: a környék buszjáratának kapacitása kicsi, a villamosról pedig meredek emelkedőn kellene a betegeknek gyalogolniuk.

Az, hogy Tarlós István támogatja az új kórház építését az OPNI helyén, ismét annak a jele, hogy a főpolgármester az ötletelésben partner, nem a tervezésben. Nem fideszeseket kell megkérdezni, hanem szakértőket. Ugyanakkor érdemes megkérdezni Láng Zsolt II. kerületi polgármestert is, aki – ha tisztességesen végzi a munkáját – nem támogathat egy nyilvánvalóan alkalmatlan javaslatot.

Új kórház építésére a körzetben csak a félmillió embert kiszolgáló Szent János Kórház területe alkalmas. A 2006-os önkormányzati ciklusban elkészültek egy új kórház építésének, valamint a műemléki épületek felújításának tervei. Míg az új épületben biztosítható a korszerű ellátás, a régi épületek más egészségügyi célra hasznosíthatók. Ostoba ötletek helyett inkább nyissák ki a fiókot és vegyék elő a korábbi terveket!

Horváth Csaba,
fővárosi frakcióvezető

Az állampolgároktól várja a rendőrség helyszínek megjelölését a jövő héten csütörtök reggel kezdődő 24 órás sebességellenőrző akciójához - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.