Tapolca;Botka;

 Pad Ferenc, az MSZP és a DK tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje (b), Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese (k) és Botka Lá

- Botka: a demokraták győzelmét hozza a választás

Botka László szerint Újpest és Veszprém után a vasárnapi tapolcai időközi választáson is baloldali győzelem születhet.

Szeged szocialista polgármestere, az MSZP Országos Választmányának elnöke erről szerdán beszélt Ajkán, ahol Pad Ferenccel, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) által is támogatott tapolcai országgyűlési képviselőjelölttel közösen tartott nagygyűlésen azt mondta: a vasárnapi választásnak óriási jelentősége van országos viszonylatban is, még akkor is, ha a kormánytagok ennek az ellenkezőjét állítják.

"Megnyertük Újpestet, Veszprémet és most vasárnap meg fogjuk nyerni Ajkát is" – hangsúlyozta a szocialista politikus.

Éjszaka szakadozott felhősáv vonul át felettünk, de csapadékra nem kell számítani. Csütörtökön a Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, majd a délután második felében kiderül az ég, míg másutt egész nap csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő lehet. Csapadék sehol sem valószínű. Az északi, északkeleti szelet szerdán a Dunántúlon, csütörtökön az Alföldön kísérhetik helyenként erős lökések, de az esti, éjszakai órákra mérséklődik a légmozgás. Hajnalban 0, +5, napközben 14-18 fok között a hőmérséklet.