szegénység;Miskolc;

- A szegénységet nem betiltani kell, hanem megszüntetni!

Egészen megdöbbentő botrány robbant ki néhány napja Miskolcon. A város fideszes polgármestere visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételosztásra szóló felajánlását, amelyet rászoruló gyermekeknek szerveztek volna. Kriza Ákos embertelen fellépése elképesztő, olyan mintha fogalma sem lenne a városban uralkodó állapotokról. Akármire hivatkozik is, döntése Miskolc városához és a város minden korábbi vezetőjéhez méltatlan tett - írja közleményében Varga László.

Miskolc egyéni országgyűlési képviselőjeként magam is naponta tapasztalom azt a szegénységet, amely városunkat és környékét jellemzi. Nem véletlen, hogy az MSZP helyi szervezete is több ételosztási akciót szervezett. Miskolcon az elmúlt években évszaktól és helyszíntől függetlenül tömeges igény volt a karitatívan osztott ételre.

A város lakossága azonnal reagált a vállalhatatlan döntésre. Erős, több száz fős civil összefogással szembeszállt a fideszes hatalmi gőggel és „Sok éhes száj van” címmel ma délután 3 órára ételosztást szervezett a városháza közelébe.

A szervezők mellett jár a köszönet azoknak a jóérzésű embereknek is, akik az ország minden pontjáról tettek felajánlásokat. Miskolc és az ország összefogásának példája azt mutatja, hogy igenis lehet és érdemes szembeszállni a szegénységet bűnnek tartó Fidesszel.

Ami pedig a gyermekéhezés problémájának tartós és állandó megoldását illeti: a szegénységet nem betiltani kell, hanem megszüntetni. Az MSZP által a jövő évi költségvetéshez benyújtott határozati javaslat arra kötelezné a kormányt, hogy a rászoruló gyermekek számára az év minden napján biztosítsa az ingyenes étkezést. Az MSZP azt várja, hogy a kormány oldja meg végre a rászoruló gyermekek egész éves étkeztetését!

Három új, kicsi, sárkányszerű gyíkfajt fedeztek fel a kutatók Ecuador és Peru területén - számolt be a helyi média.