Oroszország;rakéta;Lengyelország;Kalinyingrád;

- Őrtornyokból figyelnék a csapatmozgást

Lengyelország 50 méteres őrtornyok építését tervezi az orosz enklávé, Kalinyingrád közelében. Varsó azért döntött a lépés mellett, mert Moszkva Iszkander rakétákat telepített a körzetben. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt közölte, hogy a rakétákat egy katonai manőver keretében, március közepén vitték be Kalinyingrádba. 

Az orosz-lengyel határ ugyan viszonylag rövid, 200 kilométer hosszúságú, ám Varsó az elmúlt egy esztendő történéseinek fényében egy esetleges orosz beavatkozástól tart.

A magas őrtornyokkal kívánják feltétképezni, mi történik az enklávéban. Az építés költségeit 3,4 millió euróra becsülik, a pénzösszeg háromnegyede az Európai Unió alapjaiból folyhat be. Az EU ugyanis támogatja az unió külső határszakaszának védelmét.

Az elmúlt évben 3,2 millió lengyel lépett orosz, 3,3 millió orosz pedig lengyel földre.

Új párt alakult Brazíliában, Sao Paulóban politikusok és aktivisták részvételével. A csoport a Alapjogok Polgári Mozgalma nevet kapja – közölte az Amerika21.de internetes platform. A minta a spanyol Podemos párt. Az új párt alapítói nagyrészt az egykori elnökjelölt, Marina Silva Fenntartható Fejlődési Mozgalmának tagjai.