tenisz;Babos Tímea;Kristina Mladenovics;

- Babos veresége az elődöntőben

Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal két játszmában 6:2, 6:4-es vereséget szenvedett az első helyen kiemelt Martina Hingis, Sania Mirza svájci, indiai kettőstől az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női párosversenyének elődöntőjében.

"Szép hét volt Kikivel, örülök neki! Sokat tanulhatunk a mai meccsből. De nagy élmény volt egy ilyen nagy stadionban játszani, este, sok néző előtt" - nyilatkozta hivatalos honlapjának a magyar játékos, aki a héten Charlestonban játszik majd salakon, ott párosban a német Anna-Lena Grönefeld oldalán indul majd.

Az egyesben korábban világelső, ötszörös Grand Slam-győztes Hingis és indiai partnere két héttel ezelőtt Indian Wellsben indult együtt először, és mindjárt tornagyőzelemmel debütáltak egymás mellett. Ezúttal is, akárcsak Kaliforniában, a Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina duóval találkoztak a fináléban, melyet ismét a Hingis, Mirza páros nyert meg.

Egyesben a két világelső és címvédő diadalmaskodott, ráadásul mind Serena Williams, mind pedig Novak Djokovics kiosztott egy-egy 6-0-t ellenfelének. Ezzel mindketten megerősítették első helyüket a világranglistán, és megfelelő önbizalommal várhatják a héten induló salakszezont.

Eredmények
Férfi egyes: Djokovics (szerb, 1.)-Murray (brit, 3.) 7:6, 4:6, 6:0
Női egyes: S. Williams (amerikai, 1.)-Suarez Navarro (spanyol, 12.) 6:2, 6:0
Női páros: Martina Hingis, Sania Mirza (svájci, indiai, 1.)-Makarova, Vesznyina (orosz) 7:5, 6:1.
Férfi páros: Bryan-fivérek (amerikai, 1.)-Pospisil, Sock (kanadai) 6:3, 1:6, 10:8.



Noha azt tudta mindenki, hogy ez a Győr messze nem az a Győr, amely kétszer egymás után megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, ám ennek ellenére hatalmas csalódás, hogy Ambros Martin csapata hatgólos vereséget szenvedett a macedón Vardar Szkopje otthonában, és ezzel nagyon messze került a Budapesten rendezendő Final Four-tól. A Fradi a KEK elődöntőjében kapott ki hét góllal hazai pályán, míg az Érd az EHF Kupa elődöntőjében szenvedett négygólos vereséget otthon. Igazi fekete húsvét…