húsvét;ételosztás;Blaha;Krisna;

A Népszava felvétele egy januári ételosztáson készült. Fotó:Tóth Gergő

- Tömött sorok gyerekekkel, ételért

Kiemelt ételosztást tartottak Húsvét alkalmával Budapesten, a Blaha Lujza téren a Krisna-tudatú hívők.  

A Hír24 beszámolója és képriportja szerint az esemény egyszerre volt szomorú és vidám, ez utóbbi azért, mert a családok, házaspárok örültek, hogy adományokkal megrakott táskákkal távozhattak, ugyanakkor szomorú, mert ismét megmutatkozott: rengeteg nélkülöző ember él közöttünk. Az Ételt az Életért Szegényélelmezési Program önkéntesei 1500 adag meleg ebédet és ugyanennyi tartós élelmiszercsomagot adtak át nehéz sorsú embertársainknak. 

Húsvétkor éhezni fogok - olvasható a szegénység blogon.  

A posztoló azt írja: húsvétkor egyedül van és 175 forintból kénytelen átvészelni az ünnepet, mert ennyi maradt a tartalék pénzéből. 

A munkahelyemet elveszítettem még februárban és a cégem, ahol dolgoztam, nem tudta kifizetni az utolsó havi béremet. Lehet, hogy nem is akarta, mert azóta csak hitegetnek. Már ötödször tolták ki a kifizetés idejét, ezúttal jövő hét keddet ígérték, de már ebben sem nagyon bízom. Mivel minimálbérért dolgoztam, gondolhatjátok, mennyi tartalékom volt, mostanra semmi sem maradt. Ma nagypéntek van, keddig maradt 175 forintom. Jó vicc, igaz? Én nem tudok már nevetni rajta. Egyedül élek, szerencsére van egy kis faházam, de a számlákkal rendesen el vagyok maradva, kérdés, mikor kapcsolnak ki mindent. Remélem az ünnepek alatt még nem. Nincsenek rokonaim(....) a barátaim mind távol élnek tőlem, senkire sem számíthatok, még kölcsönt sem tudok kérni - olvasható a szegeny.blog.hu-n. 

"Orbán nyomor alapú társadalmat épít" - vélik a szocialisták. A mai nap a szegények és a középosztály fekete vasárnapja, hiszen megszűnik minden olyan szociális juttatás, amely közel egymillió ember biztonságát volt hivatott szolgálni - jelentette ki Kórózs Lajos március elején az újabb, a nélkülöző rétegeket érintő kormányzati döntésekre reagálva. Teszik ezt abban az országban, ahol  százezrek éheznek, milliók nyomorognak és a népesség fele a létminimum alatt él - tette hozzá a politikus. Az előző hónap elsejétől ugyanis megszűnt  a méltányossági ápolási díj, a méltányosságból adható közgyógyellátás, a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás és az önkormányzati segély. "Én úgy látom, hogy Orbán Viktor felszámolja a középosztályt; növekedett kormányzása alatt a szegények, a nyomorgók és drasztikusan a dolgozói szegények száma" - vont mérleget Korózs Lajos.

Miskolc polgármestere szerint a városában nincs szükség arra, hogy meleg ételt osszanak az éhező gyerekeknek - Noha nagyra értékelem tevékenységüket, nem tartom szerencsésnek, hogy tervezett élelmiszer osztásuk helyszínéül esetleg városunkat válasszák - írta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a Gyermekétkeztetési Alapítvány megkeresésére, a levelet a Népszava publikálta. Az alapítvány országos akciót indítana, amiben több településen egy alkalommal meleg ebédet osztanának az éhező gyerekeknek, hogy hétvégén és a szünidőben is jusson meleg ebéd nekik, ezért keresték meg Miskolc polgármesterét is. 

Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke a Népszavának elmondta: hosszú sorok kígyóznak, amikor ételt, vagy akár csak meleg teát osztanak a városban. Szájról szájra adják a rászorulók a hírt, plakátozni sem kell az ilyen akciókat. 

update: úgy tűnik, mégis lesz ételosztás abban a városban, miután „az intézkedés lelketlensége, embertelensége annyira felháborított pár jóérzésű miskolci állampolgárt, hogy már csakazértis, hogy elutasítsa a hivatal társadalmi szolidaritást romboló intézkedését, ételosztást szervez". Ez pedig Április 7.-én kedden lesz Miskolcon a Virágóránál.

"Lehet-e méltóságról beszélni akkor, amikor hiányzik annak a lehetősége, hogy az emberek szabadon kifejezhessék gondolataikat, vagy korlátozások nélkül megvallhassák hitüket? Létezik-e méltóság egy világos jogi keret nélkül, amely korlátozza az erő uralmát, és a törvényt helyezi előtérbe a hatalom zsarnokságával szemben? Milyen méltósággal rendelkezhet egy férfi vagy nő, aki a diszkrimináció különféle fajtáinak tárgya? Milyen méltósága van annak a személynek, aki nem jut táplálékhoz, aki a létminimum alatt él, vagy ami még rosszabb, nincs munkája, amely méltósággal ruházza fel?" - ezeket a kérdéseket Ferenc pápa tette fel néhány hete az Európai Parlament strasbourgi ülésén, amelyen szociáldemokrata képviselőként magam is jelen voltam. Fontos szavak. Követendő szavak minden magyar politikus számára - írja Újhelyi István, szocialista EP-képviselői Magyarország polgáraihoz címzett nyíltlevél-sorozata 35. epizódjában.