Irán;Barack Obama;iráni atomerőmű;

FOTÓ: Win McNamee/Getty Images

- Obama méltatja az iráni atomalkut

Jó megállapodás – summásan így dicsérte az Iránnal hosszú hónapok óta folyó nukleáris alkudozás eredményeként tető alá hozott megegyezést tegnap az amerikai elnök. Barack Obama a Fehér Ház rózsakertjében tartott beszédében történelmi jelentőségűnek nevezte a körvonalazódó, s elvileg június végéig véglegesítendő szerződés tervezetét, amelynek számos fontos részlete kidolgozásra vár. 

A mostani (rész)eredmény nyolc napos tárgyalássorozat végén született meg Svájcban, s elvileg azt a célt szolgálja, hogy a Teherán elleni nemzetközi gazdasági és pénzügyi szankciók feloldásáért cserében elhárítsa Irán esetleges atomfegyver-ambícióit.

Ennek részeként a közép-keleti állam hajlandó lenne urándúsítási programja visszafogására, amely nyugati remények szerint mintegy tíz évvel kitolhatja a nukleráis eszközök kifejlesztésének időpontját. „Ha Irán csalna, arról a világ értesülni fog. Ha bármi gyanúsat észlelünk, kivizsgáljuk” – tette hozzá magabiztosan Obama, noha számos szakértő kétli, mennyire lehet nyomon követni és ellenőrizni majd az iráni nukleáris program továbbvitelét.

 

Megtaláltak az Atlanti-óceánon vitorlás hajójával együtt egy 66 napja eltűnt, 37 éves amerikai férfit - írja az atv.hu az MTI alapján. A férfira - aki horgászni indult január 29-én, de meghibásodott a hajója - egy olajszállító hajó legénysége talált rá csütörtökön Észak-Carolinától keletre, 322 kilométerre a parttól.