terrorizmus;Egyiptom;rakétavetők;

- Rakétavetőkkel támadtak Egyiptomban, többen meghaltak

Automata fegyverekkel és rakétavetőkkel támadtak fegyveresek két katonai ellenőrzőpontra az egyiptomi Sínai-félsziget északi részén csütörtökön. A rajtaütésekben legalább öt katona és két civil vesztette életét - jelentette honlapján az al-Ahrám című egyiptomi napilap.

A merényleteket egy időben hajtották végre a Gázai övezettel közös határon fekvő Rafah város közelében, illetve az onnan mintegy 40 kilométerrel délnyugatra található, főleg beduinok lakta Sejk-Zuveid település környékén. Az al-Ahrám angol nyelvű honlapja szerint egy harmadik támadás is történt a közeli el-Arís kikötőváros térségében. Egészségügyi források szerint eddig 19 sebesültet szállítottak a környék kórházaiba.

Az utóbbi fél évben elkövetett pusztító merényletekre reagálva a kormányerők tovább fokozták az immár másfél éve folytatott terrorellenes hadműveletet a Gázai övezettel szomszédos régióban, s mivel független újságírókat nem engednek a helyszínre, a tudósítások katonai vagy hatósági jelentések, illetve helyi források alapján készülnek.

A csütörtöki támadássorozattal kapcsolatban mind a helyszíneket, mind az áldozatok számát illetően eltérő hírek láttak napvilágot, egyes hírügynökségek már tíz halott katonáról jelentettek. Az al-Ahrám angol változata szerint pedig a merényleteket követő harcokban a biztonsági erők tizenöt fegyveressel végeztek.

A legvéresebb két terrortámadásban tavaly októberben és ez év januárjában összesen több mint hatvan katona és civil vesztette életét az említett régióban. Mindkét akció elkövetőjeként az ország legveszedelmesebb terrorcsoportja, az Anszár Beit al-Makdisz jelentkezett, amely a múlt év vége óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi ágaként működik.

Izrael cinikus, képmutató, politikai döntésnek nevezte a Palesztin Hatóság csatlakozását a háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró, hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC), amely április elsején, szerdán lépett hatályba. Emmanuel Nahson, az izraeli külügyminisztérium szóvivője szerint a palesztinok azon törekvését, hogy az állítólagos izraeli háborús bűnösöket a bíróság elé citálják egy pontosan kidolgozott politikai forgatókönyv szerint ültetik gyakorlatba.