Aleksandar Vucic;Vojislav Seselj;

Vojislav Seselj FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Vucic takarít Seselj után

Komoly diplomáciai incidenst okozott a hágai törvényszék által háborús bűnökkel vádolt szerb radikális vezető, Vojislav Seselj, aki április elsején, de nem április tréfaként Belgrádban az Igazságügyi Palota előtt felgyújtotta Horvátország zászlaját. 

A horvát külügyi és Európa-ügyi minisztérium tiltakozását fejezte ki Bosa Prodanovicnak, Szerbia horvátországi nagykövetének, és Gordan Markoticsot, Horvátország belgrádi nagykövetét pedig konzultációkra visszarendelte  Zágrábba a zászlóégetését követően. A zágrábi külügy szerint "a háborús bűnökkel vádolt Seselj gyűlöletbeszéddel, háborús retorikával és szimbolikával, valamint a horvát zászló szerb állami intézmény előtti felgyújtásával igyekszik befolyásolni a térséget, különösen Szerbia és Horvátország kapcsolatát".

Seselj úgy nyilatkozott, tettével azoknak a horvát állami vezetőknek, – mint fogalmazott – , az „usztasa horvát államnak” üzent, akik már hónapok óta támadják őt. Horvát politikusok már novemberi szabadon bocsátásával sem értettek egyet, és többször bírálták a szerb kormányt, amiért nem lép fel kellő határozottsággal a radikális politikus megnyilvánulásai ellen, most pedig többen szorgalmazták, hogy Seselj tegyen eleget a hágai felszólításnak és térjen vissza börtönébe. A hágai Nemzetközi Törvényszék hétfőn közölte, hogy az egészségügyi okokból meghozott, Seselj ideiglenes szabadlábra helyezéséről szóló döntést visszavonják, és a vádlottnak vissza kell térnie a sheveningeni börtönbe.

A radikális szerb pártvezető ellen a belgrádi felsőbb ügyészség azonnal büntetőjogi eljárást indított. Aleksandar Vucic szerb kormányfő az incidens idején épp Szlovákiában tartózkodott. Tegnap este bejelentette, Szerbia nem fogja visszarendelni zágrábi nagykövetét, és egyetlen rossz jelet sem fog továbbítani Horvátországnak. Még Pozsonyban jelezte: hazafelé fel fogja hívni horvát kollégáját és telefonon fog tárgyalni Zoran Milanovic horvát miniszterelnökkel. „Részünkről felfüggesztünk minden olyan retorikát, amely még inkább felkavarná a rossz indulatokat, másfelől arra fogom kérni Milanovic miniszterelnököt, hogy a horvát kormány tagjai valamivel több tiszteletet tanúsítsanak Szerbiával szemben” – fogalmazott, és hozzátette: „ami a mi tiszteletünket illeti Horvátországgal szemben, az meglesz”.

 „Megfontoltan viselkedtünk mostanáig, és így fogunk viselkedni a jövőben is” – szögezte le Vucic.

Elsüllyedt egy orosz hűtő- és halfeldolgozó halászhajó az Ohotszki-tengeren csütörtökre virradóra, a katasztrófában 54-en életüket vesztették, a legénység 15 tagját még keresik.