Tarsoly Csaba;Quaestor;

A Quaestor-cégcsoport elnök-vezérigazgatóját, Tarsoly Csabát szállítják el egy rendőrautóval a Fővárosi Főügyészség Fő utcai épü

- Vallomást tett a Quaestor-vezér

Kihallgatták a nyomozók Tarsoly Csabát, a csalással gyanúsított Quaestor-vezért - erősítette meg ügyvédje az Origónak. 

Kihallgatták szerdán a nyomozók a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly Csabát - mondta el ügyvédje az Origónak. Papp Gábor a kihallgatásról annyit mondott: hosszú volt, a Quaestor-vezér érdemi vallomást tett, ám a vallomás részleteiről az ügyvéd nem beszélt.

Megírtuk: Tarsoly Csabát és két társát, a Quaestor-botrány három szereplőjét a Budai Központi Kerületi Bíróság helyezte előzetesbe. A döntést a brókercég tulajdonosának ügyvédje megfellebbezte. Papp Gábor akkor azt mondta: nem ért egyet a döntés indokaival, miszerint fennállna a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. Ügyfele az elmúlt három hétben a hatóságok rendelkezésére állt. Ezalatt mind a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, mind a rendőrség rengeteg dokumentumot, bizonyítékot foglalt le, és három alkalommal hallgatta ki védencét.

Ma kiderült, hogy ki tárgyalt a kormány nevében Tarsoly Csabával a brókercég megmentéséről, amelyet  korábban Orbán Viktornak írt levelében kért. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy  Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár fogadta Tarsoly Csabát március 10-én. Azonban a tárca szerint Tarsoly Csaba tett egy "irreális és elfogadhatatlan megoldási javaslatot", amelyben az államra terhelte volna a kártalanítás teljes költségét. Ezért az államtitkár "egyáltalán nem értett egyet a javaslattal, a tárgyaláson megállapodás nem született."

A Quaestor-vezér levelének tartalma körüli találgatásokra tegnap tett pontot a kormány a dokumentum közzétételével. Először lapunknak küldte el Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke Orbán Viktor kimerítő válaszlevelét, amely további kérdéseket vetett fel.

A kormányfő egy nappal hamarabb válaszol(hatot)t Tarsoly Csaba levelére, mint ahogyan az megérkezett hozzá. A Népszavának elküldött válasz-email dátuma ugyanis március 9-e, 17 óra 24 perc, ám a kormány által nyilvánosságra hozott Tarsoly-levél miniszterelnökségi érkeztetési dátuma március 10-e, ami a kormányportálon közzétett dokumentumon világosan olvasható.

„A levelet személyesen hozták be március 9-én reggel, a válasz - láthatólag - e-mailen ment. Az, hogy 10-én lett beiktatva, egy technikai dolog” – válaszolta  a miniszterelnök sajtófőnöke ma délelőtt, miután tegnap újabb kérdésekkel fordultunk hozzá. 

160 milliárd megvan a Quaestor-vagyonból
Eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni a Quaestor-ügyben - közölte a Klubrádió műsorában szerda délután a fővárosi főügyész.
További részletek említése nélkül Ibolya Tibor azt közölte, folyószámlák, értékpapírok, cégrészesedések, ingatlanok és ingóságok formájában sikerült lefoglalni ezt az értéket. Hozzátette: a bizonyítást nagyban nehezíti, hogy a tranzakciókat kezelő rendszer manipulálható, a Kelernél lévő gyűjtőszámlák adatait nem lehet személyre lebontani, így értékpapírkód alapján kell majd elvégezni a munkát.
   
"Egyáltalán nem volt lassú ez az eljárás, a megalapozott gyanút alá kell támasztani bizonyítási eszközökkel" - válaszolta Ibolya Tibor az ezzel kapcsolatos riporteri felvetésre. Közölte: "az eljárás, amelyet eddig folytattunk, törvényes, megalapozott, időszerű és (...) eredményes".


A Quaestornak senki nem adott felhatalmazást?

Feljelentést tett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) kedden a Quaestor-ügyben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

Szijjártó Péter miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, miután a miniszterelnöki útmutatásnak megfelelően megszületett a döntés arról, hogy a KKM és az MNKH megszünteti a számláit a Quaestornál, a döntést a tárca jelezte a Quaestornak. A cég azonban nem várta meg a kereskedőház hivatalos értesítését, hanem eladta az állampapírokat, és a készpénzt átutalta a kereskedőház számlájára.

Azzal, hogy a Quaestor eladta az állampapírokat, hűtlen kezelést követett el. A kereskedőház tőkéje megvan, de a kieső kamatbevételek miatt kár érte a kereskedőházat, ezért az MNKH kedden feljelentést tett.

Ha a brókerkormány nem tőzsdézné el a közpénzeket, nem költené üresen kongó látványberuházásokra, akkor lenne pénz a szociális szolgáltatásokra és a szociális dolgozók béremelésére is - olvasható az MSZP közleményében.