- Érdekes, de hazánkban talán kevésbé ismert sportágat választott. Miért pont az uszonyos úszás mellett döntött?
- Nagypapám alapította a Debreceni Búvárklubot, ahol én is versenyzem. Édesapám is ezt a sportágat űzte, így nálam sem volt kérdés, hogy uszonyosúszó leszek. A sportágról annyit érdemes tudni, hogy a búvársport szakágai közül a legnépszerűbb. Gyorsasága és látványossága miatt uszodai Formula 1-nek is szokták nevezni. A legfontosabb kellék az uszony, amelynek segítségével lényegesen nagyobb tempóra vagyunk képesek, mint a klasszikus úszók. A sebesség miatt is döntöttem az uszonyosúszás mellett.
- A barcelonai világkupa-versenyen a dobogó legfelső fokára állhatott, ezzel biztosította helyét a kínai világbajnokságra. Milyen volt Barcelona?
- A katalán város mesés volt, egy hetet töltöttünk Barcelonában. A szervezés és a medence viszont hagyott némi kívánnivalót maga után. A bemelegítés után egy órát kellett várnunk a versenyig. Ez azért nem jó, mert előre meg szoktam tervezni a napomat, és egy óra kiesés nagyon sokat ronthat, de szerencsére győzni tudtam 200 méter uszonyos gyorsúszásban.
- Edzője, Kókai Dávid azt nyilatkozta önről, hogy nem volt csúcsformában, ám mentálisan riválisai fölé kerekedett. Így volt?
- Az edzőm azért nyilatkozta ezt, mert érettségi előtt állok, és nem tudok 10-12 edzésre járni egy héten, hanem „csak” 6-7 tréningen veszek részt, mert rengeteget kell tanulnom. Szerencsére van egy olyan adottságom, hogy fejben össze tudom szedni magam. Egy példával élve, vasárnap délelőtt a 100 méter gyors nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, negyedik lettem. 200 méteren, viszont próbáltam kihozni magamból a maximumot, és ez sikerült is, hiszen a dobogó legtetejére állhattam. Lehet, hogy egy másik versenyző a 100 méter „kudarca” után nem tudta volna, így összeszedni magát.
- Két fronton is helyt kell állnia, említette, hogy idén érettségizik, ráadásul júliusban világbajnokság is lesz. Minek tanul tovább?
- Építőmérnöki karra jelenkezem. Vagy maradok Debrecenben, vagy Budapestre járok majd, jelenleg a hajdúsági várost céloztam meg, de ez még változhat. Június 23-án zárul az érettségi, és onnantól három hetem marad felkészülni a kínai világbajnokságra. Vannak olyan sportolók, akik egy évet készülnek egy ilyen nagy világeseményre, nekem még egy hónapom sem lesz rá.
- Azt hallottam önről, hogy a tanulást a sport elé helyezi, hiszen jelenleg a legnagyobb célja egy jó egyetemre bekerülni. Mit szólt az edzője, hogy lehet, kihagyja a világbajnokságot?
- Megbeszéltem ezt a mesteremmel. Azt tudni kell, hogy 2011 óta nem volt nyári szünetem, végig edzettem ezt a négy évet, és mondtam a tréneremnek, kéne egy kis pihenőidőszak. A „szabadságom” alatt tanulok majd. Jól fogadta a hírt Dávid. Remek a kapcsolatom az edzőmmel, már 11 éves korom óta együtt dolgozunk, nagyon sokat köszönhetek neki.
- Ha Budapestre veszik fel egyetemre, klubot is vált?
- Nem, akkor befejezem az uszonyosúszást. Pesten nincs olyan magas szintű klub, mint Debrecenben.
- Hosszabb távon nem a sportból szerezne megélni?
- Nem. Építészmérnökként, vagy közgazdászként képzelem el a jövőmet. Az aktív sportot befejezném. Nagyon sokat köszönhetek az uszonyosúszásnak. Négy év alatt junior és felnőtt világ- és Európa-bajnok lettem. Emellett hét junior világcsúcsot állítottam fel, amelyből kettőt a mai napig én tartok és van egy felnőtt világcsúcsom is. A sportágamban majdnem mindent elértem.
- Gondolom, sokan tudják az iskolában, hogy milyen eredményes sportoló. A lányoknak bejön az ön sportága?
- A Fazekas Mihály Gimnáziumban mindenki tudja, hogy ki vagyok, de mindig örömteli, ha felismernek, és gratulálnak az eredményeimért. Ami a lányokat illeti: nem hiszem, hogy az eredményeim miatt kedvelnek, hanem inkább a testalkatom miatt. Közel két méter magas vagyok, szőke a hajam, emellett pedig a sport miatt izmosnak is mondhatom magam.
- Ön is említette, hogy szinte mindent megnyert. Mi a célja még?
- Remélem, hogy sikerül megvédenem a világbajnoki címemet júliusban. A mezőny rendkívül erős, és mindenki azért dolgozik, hogy engem legyőzzön, hiszen 200 méter gyorsban 2011 óta nem kaptam ki.