hulladék;MotoGP;Katari Nagydíj;Valentino Rossi;Japán Nagydíj;Dani Pedrosa;

Valentino Rossi
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Olasz öröm a MotoGP-ben

Hatalmas küzdelmek és rendkívüli izgalmak jellemezték a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei első versenyhétvégéjét, a Katari Nagydíjat. A MotoGP kategóriában három olasz állhatott fel a dobogóra, amire a 2006-os Japán Nagydíj óta nem volt példa.

Közülük a végül első helyezett, kilencszeres világbajnok Valentino Rossi örülhetett, aki az utolsó kanyarig nagyot csatázott a másodikként záró Andrea Doviziosóval. Harmadikként utóbbi versenyző csapattársa, Andrea Iannone zárt, de a Ducatival rajtoló olaszok sem búslakodhattak, hiszen az ebben a szezonban debütáló Desmosedici GP15-ös alakulat rögtön az első futamán két pódiumos helyezéssel tette le a névjegyét.

A Doktor becenévre hallgató Rossi ezzel a sikerével a 2010-es katari idénynyitó óta először vezeti a vb-pontversenyt. „Ez volt karrierem egyik legjobb csatája. Az elmúlt három szezonban mindig sikerült felérnem a dobogóra, de győzelemmel kezdeni az évet, az egészen más. Nagyon örülök ennek a sikernek, mert sokat szenvedtünk az edzéseken és a teszteken is. Bár szerencsés is voltam, de az igazi különbséget a csapattal végzett közös munkánk jelentette a versenytempómban” – nyilatkozta a Yamaha versenyzője.

A címvédő Marc Márquez már a rajt utáni első kanyarban lemondhatott győzelmi álmairól, mert visszacsúszott a mezőny végére. Ennek ellenére a spanyol klasszis legalább annak örülhetett, hogy végül ötödik lett. Csapattársa, Dani Pedrosa egy hellyel mögötte végzett, de a szintén spanyol világbajnokról sokkolóként érkezett a hír, miszerint a pályafutását is befejezheti, ha nem sikerül megoldást találni karfájdalmaira.

A többi kategóriában sem végzett spanyol motoros a dobogón, amelyre a tíz évvel ezelőtti Kínai Nagydíj óta nem volt példa.

A Katari Nagydíj végeredménye:
MotoGP (22 kör, 118,36 km):
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 42:35.717 perc
2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 0.174 másodperc hátrány
3. Andrea Iannone (olasz, Ducati) 2.250 mp h.
Moto2 (20 kör, 107,6 km):
1. Jonas Folger (német, Kalex) 40:18.532 perc
2. Xavier Simeon (belga, Kalex) 5.051 másodperc hátrány
3. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 12.123 mp h.
Moto3 (18 kör, 96,84 km):
1. Alexis Masbou (francia, Honda) 38:25.424 perc
2. Enea Bastianini (olasz, Honda) 0.027 másodperc hátrány,
3. Danny Kent (angol, Honda) 0.142 mp h.



A magyar labdarúgó-válogatott telt ház előtt gól nélküli döntetlent játszott Görögországgal az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában a Groupama Arénában. Dárdai Pál tanítványai a kontinenstorna kvalifikációjának feléhez érve négy pontos előnnyel őrzik harmadik helyüket, de ugyanennyi egységgel vannak lemaradva a második, biztos Eb-t érő helytől.