csőd;brókercég;Együtt;Quaestor;

- Együtt: parlamenti bizottság vizsgálja a Quaestor-ügyet!

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint parlamenti bizottságnak kell kivizsgálnia a brókercégek csődje miatt kialakult helyzetet - mondta Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa.

A független képviselő szerint - az általa "Rogán-féle blöfftörvénynek" nevezett - vagyonzárolási javaslat nem nyújt megoldást a helyzetre, nem teszi lehetővé, hogy a felelősöket valóban felelősségre vonják, illetve hogy a károsultak hozzájussanak a pénzükhöz.
A politikus közölte, a bizottságnak ki kellene vizsgálnia, hogy hova tűnt a Quaestor által felhalmozott pénz. Azt is tudni kell, hogy a PSZÁF és az MNB hol hibázott, hogy tudott a cég "hamis kötvényeket" kiadni. A kormány miért helyezte el kockázatos befektetésekben a pénzeszközeit? - kérdezte, hozzátéve, azt is ki kell deríteni, hogy mikor, ki és mit tudott pontosan ebben az ügyben.

Pápa Levente, az Együtt alelnöke azt mondta, a hatályos jogszabályok megadták volna a lehetőséget, hogy a kormány és a hatóságok határozottan lépjenek fel a károsultak védelmének érdekében, a Fidesz vagyonzárolási javaslata ezért hárítás, "pótcselekvés, látszat, púder". El lehetett volna rendelni a Quaestor-csoport zár alá vételét és annak vezetőjét, Tarsoly Csabát már régen előzetes letartóztatásba helyezhették volna, de ez nem történt meg, ezért a felelősség a kormányt, a Fideszt és az állami hivatalokat terheli - jelentette ki.

A gyártó nem tudja a szerződés szerinti határidőre szállítani a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs, a járványos gyermekbénulás, valamint a Haemophilus influenzae b (Hib) elleni ötkomponensű védőoltást - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a gyártói jelzésre hivatkozva.