légikatasztrófa;másodpilóta;Germanwings;

 NÉMETORSZÁG, Montabaur : A rendőrség Andreas Lubitz szülei házánál is kutatott Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images

- Légi katasztrófa: újabb drámai részletek

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának lakóhelyén lefoglalt anyagok alapján nem csak az feltételezhető, hogy a férfi beteg volt, de az is, hogy ezt gondosan titkolta munkaadója és kollégái előtt. A düsseldorfi ügyészség szerint Andreas Lubitznak, aki 149 embert - férfiakat, nőket, gyerekeket, sőt csecsemőt is - vitt magával a halálba, a katasztrófa napján betegállományban kellett volna lennie. Ez az adat pedig felveti a légitársaság, a biztonságot szolgáló szakértőinek felelősségét. 

Ahogy korábban megírtuk, a  csütörtökön végrehajtott házkutatások során búcsúlevelet vagy egyéb olyan dokumentumot, amelyben a másodpilóta jelezte volna, hogy a kedden Franciaországban történt katasztrófa előidézésére készül, nem találtak. Ugyanakkor találtak a másodpilóta egészségi állapotára vonatkozó dokumentumokat, amelyek arra utalnak, hogy beteg volt és orvosi kezelés alatt állt.

Idegrendszeri zavarok
Az idegrendszeri zavarok visszavezethetőek lelki tényezőkre, hiszen minden, ami lelkileg megérinti, esetleg megviseli az embert, érinti az idegrendszert. A neurológiai problémák hátterében általában kommunikációs nehézségek állnak, így sokáig elfojtott vélemény, frusztráció. Az ilyen betegségek alatt sokszor gyermekkori beidegződések, lelki sérelmek is állhatnak. A probléma gyökere, hogy az érintett nem képes önmagával kommunikálni, így gondolatai, érzelmei összekuszálódnak.

A lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami az előzetes értékelés szerint alátámasztja azt a feltételezést, hogy a másodpilóta titkolta betegségét - közölte az ügyészség. A másodpilóta orvosi kezelése során keletkezett dokumentumok elemzése és az ügyben szükséges meghallgatások még néhány napig tartanak majd - írják a közleményben. A eljárást a Germanwings-gép katasztrófájának feltárását vezető francia hatóságok felkérésére indították el, és az előzetes eredményekről tájékoztatták őket.

Német sajtóbeszámolók szerint Andreas Lubitz lelki betegségben szenvedett. A másodpilóta aktájában ugyanis szerepelt a SIC megjegyzés, ami azt jelenti, hogy különleges és rendszeres orvosi felülvizsgálatra van szükség. Ezt a sajtóban már megszellőztetett információt, ma megerősítette a szövetségi légügyi hivatal. Ezzel a megjegyzéssel legutóbb 2014 júliusában látták el Andrea Lubitz személyi anyagát, adatkezelési előírások miatt az azonban nem szerepel a nyilvántartásban, hogy miért van szükség a felülvizsgálatokra, így a hatóság előtt nem ismert, hogy a másodpilóta testi vagy lelki állapota miatt rendelték-e el azokat. 

A Germanwings német légitársaság anyavállalata, a Lufthansa adatai szerint a másodpilóta 2008-ban kezdte a pilótaképzést, amelyet egyszer megszakított, és végül 2013-ban szerezte meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, és mindent rendben találtak nála. A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő A320-as gépének fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és minden jel szerint szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert álláspontjuk szerint az erről szóló törvényhez nem készült előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek - jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.