lovas;Iványi;DEKA;

Az leső ülésen 2015 01 25 Fotó: Tóth Dergő, Népszava

- Lovas és Iványi a DeKát bírálja

"Jelezni szeretnénk, hogy a Demokratikus Kerekasztal életében február 27. óta lezajlott változásokban semmilyen módon nem vettünk részt, azokkal nem is tudnánk azonosulni" - írja nyilatkozatában Lovas Zoltán és Iványi Gábor. 

A DEKA kezdeményezői hozzátették: a fejlemények sem tartalmukban, sem irányukban nem egyeznek eredeti elképzeléseikkel. Az alapítók helytelenítik, hogy az általuk hajdan szorgalmazott vezetésválasztás helyett, egyfajta irányított módon, egy „KARD” nevű egyesület jött létre. Úgy vélik, az sem jó, hogy megszűnnek az eddigi plenáris ülések, azaz a DEKA működésének nyilvánossága és demokratikus kontrollja: "ez megerősít bennünket abban a februárban hozott kényszerű döntésünkben, hogy a kezdeményezői körből kilépjünk" - írják, majd hangsúlyozzák, hogy a mostanra kialakult DEKA-val nem kívánnak közösséget vállalni.

Lapunk korábban megírta, hogy Lovas március elején hagyta ott a kerekasztalt. Akkor Ferge Zsuzsa, szociológus-szegénységkutató - aki Lovas mellett a DEKA egyik kezdeményezője – elmondta: Lovassal nehéz volt az együttműködés, többen megkérdőjelezték, hogy egyáltalán miért tagja a kerekasztalnak. "Nem követte azokat a demokratikus szabályokat, amelyeket ő maga is hirdetett, de végül saját akaratából távozott" – hangsúlyozta Ferge.

A CEU-n működő tanfolyam keretein belül tehetséges roma fiatalok bizonyíthatják: le lehet győzni a társadalomban mind hangsúlyosabban jelenlévő előítéletességet, le lehet bontani a megkülönböztetés és a rasszizmus falait is. A kitöréshez viszont csak a minőségi oktatáson keresztül vezet az út.