InterCom;Cinema City;Buda Andrea;

Forrás:Facebook

- A Végre otthon! nem megy a Cinema City mozijaiban

Mától a magyar mozinézők is láthatják a Végre otthon! című az animációs vígjátékot. Magyarország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City azonban nem tűzi műsorára az alkotást, tájékoztatta lapunkat a film forgalmazója, az InterCom. 

 „A gyártó stúdióval együttműködve az InterCom közel egy éve dolgozik azon, hogy minél többen láthassák a Földre érkező űrlény és földi barátja kalandjait. Az egyeztetések során ugyanazokat a feltételeket szerettük volna elérni, mint korábban más animációs filmek esetében – mondta Pinczés-Pressing Ádám, az InterCom sajtósa. – A tárgyalások alatt mindent megtettünk a megegyezés érdekében, ennek ellenére nem sikerült megállapodást kötnünk a Cinema City vezetőivel.” – írják közleményükben.

A Népszava megkérdezte a Cinema City illetékesét, miért állt elő ez a helyzet. Buda Andrea marketing és pr igazgató válaszában elmondta: Sajnos nem tudtunk megállapodni egy mind a két fél részére fair forgalmazási feltételben, ezért nincs a film a műsorunkban. Az utolsó pillanatig próbáltunk megegyezni, s a teljes hálózati moziműsort visszatartottuk szerda késő estig, bízva abban, hogy ez sikerülni fog. A filmnek saját menüje is van minden mozinkban már több napja, ez is jól jelzi, hogy komolyak voltak a szándékaink a műsorra vételről.” A válasz arra is vonatkozott, hogy a cég a tárgyalás egyéb részleteire nem kíván kitérni a sajtóban.

Marad tehát az ígéret, miszerint „az InterCom továbbra sem tesz le arról a szándékáról, hogy a különösen népszerűnek ígérkező film az ország legtöbb pontján, a lehető legtöbb moziban elérhető legyen a közönség számára.”

Harmadik ciklusát kezdheti meg a szolnoki Szigligeti Színház élén Balázs Péter, akit csütörtökön választott meg a város közgyűlése újabb négy évre a teátrum élére. Balázs Péter kiemelte: a fiatalok felé szeretnének nyitni.