antiszemitizmus;Medián Közvélemény- és Piackutató Kft.;2014;

Illusztráció/Thinkstock

- Tavaly is épp annyira volt antiszemita a magyar, mint 2013-ban

A  magyarországi antiszemitizmus mértéke 2014-ben az előző évhez képest érdemben nem változott. A lezajlott kismértékű elmozdulás a polarizáció irányába hat: az elmúlt egy évben nőtt az antiszemita állításokra immunisak aránya, ugyanakkor minimálisan nőtt azok száma is, akik számos ilyen állítással egyetértenek. Egyebek mellett ez derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából 2014 végén végzett kutatásából.

Az antiszemita előítéletek gyakoriságáról, erősségéről és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportokról a magyar társadalomban témájú kutatás kérdőíves módszerrel történt, a 18 éves és idősebb népességet reprezentáló 1200 fős minta személyes megkérdezésével.

A kutatásban az antiszemita állítások többségével egyetértők – a kérdőív kérdéseire következetesen zsidóellenes választ adó – csoportját  „szélsőséges” antiszemitáknak nevezték el, hangsúlyozva ugyanakkor azt, hogy kérdőíves kutatással csak véleményt lehet felderíteni, viselkedést nem. A köztes csoportot, amely sok kérdésben előítéletes, más kérdésekben azonban attól teljesen mentes választ adott,  „mérsékelt antiszemitának” nevezték a kutatók.

Az egyik dimenzióban azt vizsgálták, hogy a zsidósággal kapcsolatban milyen nézetek, sztereotípiák élnek a válaszadók fejében (a nyolc állításból két példa: „túl nagy a zsidók befolyása ma Magyarországon”; „a zsidók hajlamosabbak tisztátalan eszközöket használni céljaik elérése érdekében, mint mások”). Az ezekkel való egyetértést kognitív antiszemitizmusnak nevezték el. A másik dimenzióban – affektív antiszemitizmus – a zsidókhoz való érzelmi hozzáállást, társadalmi távolságtartást vizsgálták, két kérdés alapján, amely arra vonatkozott, hogy mennyire érzi a válaszadó rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek a zsidókat. A kognitív antiszemitizmus alapján képzett csoportok nagysága változatlan maradt, ugyanakkor az érzelmi zsidóellenesség valamelyest tovább terjedt.

A kutatás alapján megállapíthatóvá vált, hogy a nem antiszemiták aránya nőtt, miközben a mérsékelt antiszemitáké jelentősen csökkent. A pozitív összképet azonban árnyalja, hogy minimálisan növekedett a szélsőséges antiszemiták száma is, illetve több más indikátor is inkább polarizációt mutat: a zsidóellenességre teljesen immunis és teljesen fogékony közönség is nőtt.

A legutóbbi kutatás célja a zsidósághoz való viszony követő vizsgálatán túl az volt, hogy körvonalazódjon a kormányzat és a zsidó szervezetek között a 2014-es évben kialakult nézeteltérések, konfliktusok – mindenekelőtt a Szabadság téri emlékmű ügyének – társadalmi fogadtatásáról, és ezeknek a vitáknak az összefüggéséről az antiszemitizmus mértékével.

Noha sok válaszadó (61 százalék) állítja, hogy hallott a német megszállási emlékmű ügyéről, és azt sem kevesen állítják, hogy értesültek a 2014-es év Holokauszt-emlékévvé nyilvánításáról (37 százalék) illetve egy új budapesti múzeum tervezett felépítéséről a gyermek-áldozatok emlékére (27 százalék), ugyanakkor csak kis részükről feltételezhetjük, hogy ténylegesen odafigyeltek ezekre az ügyekre. Negyedük-ötödük nem tudta helyesen megnevezni, hogy mi volt a zsidó közösség álláspontja a vitatott témákban, ráadásul a válaszadóknak alig több mint 5 százalékáról mondható el, hogy mindhárom kérdésről hallott és mindhárom kérdésben jól azonosította a zsidó közösség álláspontját is.

A magyar lakosság véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a zsidóság második világháború alatti tragédiájáért ki a felelős: 51 százalék szerint Magyarország is felelős, 40 százalék szerint viszont kizárólag a németek (nagyon hasonló arányokat mutatott szinte szó szerint ugyanebben a kérdésben a korábbi Medián-felmérés. Látszólag konzisztens a közvélemény, hiszen a német megszállási emlékmű – amely a német felelősséget és a magyar ártatlanságot szimbolizálja – megítélése is hasonló: 52 százalék nem támogatja az emlékmű felépítését, 34 százalék igen.

Ugyanakkor a megkérdezettek 21 százaléka nem látja ugyan felelősnek az akkori Magyarországot, mégsem támogatja az emlékművet, további 16 százalék pedig annak ellenére helyesli az emlékmű felállítását, hogy Magyarországot is felelőssé teszi a Holokauszt miatt. 

 A válaszok megoszlásában jelentős különbségek voltak pártpreferencia szerint (a fideszesek 43 százaléka, a Jobbik nélküli ellenzék 23 százaléka támogatta, míg 42-69 százaléknyian ellenezték), ugyanakkor a direkt politikai vonatkozást nem tartalmazó kérdésre a fideszesek 51, a baloldali ellenzék 60 százalékban ismerte el Magyarország felelősségét, 41 és 35 százalékban pedig ellenezték. A jobbikos válaszadók elutasító hozzáállása mögött éppúgy lehet az, hogy nem gondolják felelősnek Magyarországot, mint az a megfontolás, hogy egyáltalán semmilyen emlékművet nem szeretnének állítani a zsidóság számára.

A tanulmány részletesebb változata a Szombat áprilisi számában lesz olvasható. 

A hétvégén is többfelé kisüthet a nap, de emellett esőre is számítani kell. Emellett erős, helyenként viharos lesz a szél. Néhány fokkal mérséklődik a meleg: eleinte néhol még akár 21 Celsius-fok is lehet, de a hét végére néhol csak 9 fokig emelkedik a hőmérséklet. Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, a Tiszántúlon süthet ki hosszabb időre a nap. Többfelé lehet  eső, zápor, helyenként zivatar. A szél megerősödik, a Dunántúlon gyakran viharossá fokozódik. Hajnalban 5-0, napközben 10-21 fok között alakul a hőmérséklet .