Külügyminisztérium;

Forrás: Facebook

- Van útlevele Habonyéknak? KKM: nincs takargatnivalónk!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közlése szerint már eljuttatták Szél Bernadett LMP-társelnök jogi képviselőjének a választ az ellenzéki politikusnak a diplomata-útlevelekre vonatkozó kérdésére.

A KKM szerdán arra reagált, hogy Szél Bernadett kedden közölte: pártja első fokon pert nyert a tárcával szemben, és a döntés arra kötelezi a minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra, rendelkezett-e, és ha igen, milyen okból Habony Árpád, Vida Ildikó, Heim Péter és Giró-Szász András diplomata-útlevéllel.

A KKM mindezzel kapcsolatban azt írta: Szél Bernadett kérdését illetően semmi takargatnivalójuk nincs, a kért adatokat kiadják. Az adatszolgáltatás eddig csak egy jogtechnikai kérdés tisztázatlansága miatt nem történt meg - tették hozzá. Úgy fogalmaztak, a KKM meg kívánta adni a választ a feltett kérdésre, ezért kedden a bírósági döntéstől függetlenül eljuttatták azt Szél Bernadett jogi képviselőjének.

Közölték: az érintettek közül kizárólag Giró-Szász András korábbi miniszterelnöki biztos, jelenleg kormányzati kommunikációért felelős államtitkár rendelkezett 2014. november 30-ig érvényes diplomata-útlevéllel. Vida Ildikó, Habony Árpád és Heim Péter nem rendelkezett és jelenleg sem rendelkezik diplomata-, illetve külügyi szolgálati útlevéllel - közölték.

Tegnap írtuk, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak színt kell vallania: van-e Habony Árpádnak diplomata-, szolgálati vagy külügyi szolgálati útlevele, és ha igen, akkor milyen jogcímen kapta. 

„Öt hónapot küzdöttem azért, hogy végre elárulja a tárca, hogy ezek az emberek kaptak-e ilyen útlevelet. Egy vesszőfutás volt ez az öt hónap" – nyilatkozta az Indexnek Szél Bernadett az ítélethirdetés után. Az LMP-s  politikus szerint a minisztérium akadékoskodott, ahol csak tudott, de a bíróság végül minden pontban neki adott igazat. Szél elmondta, a minisztériumnak 15 napon belül tájékoztatnia kell őt az útlevelekről, igaz, a tárca fellebbezhet is az ítélet ellen, mert az nem jogerős.

A biztosítóberendezés hibája miatt 40-50 percet késnek a szerelvények a Budapest-Lökösháza és a Budapest-Záhony vonalon szerdán délelőtt - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.