Spanyolország;szocialista;Andalúzia;

- A szocialisták győztek Spanyolországban

A szocialista párt (PSOE) nyerte meg az előre hozott választásokat vasárnap Andalúziában, Spanyolország legnépesebb tartományában.

Az eredmények igazolták az urnazárás utáni exit poll becsléseket, a szocialisták a szavazatok 35,4 százalékát szerezték meg, ezzel 47 képviselőjük lesz az andalúz parlamentben. A konzervatív Néppárt (PP) 26,7 százalékkal a második legnagyobb frakciót alakíthatja meg 33 mandátumával.

Két, az országos politikában új párt is bejutott az andalúz törvényhozásba: a tavaly januárban alakult radikális baloldali Podemosra a szavazók 14,8 százaléka voksolt, ez nekik 15 képviselői helyet jelent. Az eredetileg katalán, magát középpártnak nevező Ciudadanos 9,2 százalékkal, 9 mandátumot nyert el. A tartományi parlament ötödik pártja az Izquierda Unida (IU) lesz, a baloldali pártnak a voksok 6,8 százaléka 5 mandátumot jelent.

A szocialisták éppen ugyanannyi képviselői helyet szereztek, mint a legutóbbi 2012-es választásokon, a nagy vesztesnek a Néppárt tekinthető, amelynek eddig 50 mandátuma volt. A párt 25 éve nem szerepelt ilyen rosszul ebben a tartományban. Az Andalúziát 33 éve kormányzó szocialisták ugyan győzelmet arattak, de nem szerezték meg az abszolút többséget, amely a 109 fős parlamentben 55 mandátum, így a kormányzáshoz mindenképpen koalícióra kell lépniük más pártokkal.

A korábbi nyilatkozatokat és az eredményeket figyelembe véve egyelőre úgy tűnik, hogy egyedül a Ciudadanos jöhet szóba mint lehetséges koalíciós partner. A szocialisták korábban kizárták, hogy megállapodjanak a Podemosszal, eddigi koalíciós partnerük az IU pedig most nem nyert elég mandátumot. A választási részvétel meghaladta a három évvel ezelőttit, a 6,5 millió választásra jogosult 63 százaléka adta le szavazatát.

Az andalúz választást tekintik a választási év nyitányának Spanyolországban, ahol május 24-én egyszerre 13 tartományban lesz helyhatósági választás, év végén pedig a parlamenti választásokat is megrendezik. Az elemzők szerint az már jól látható, hogy véget ért a szocialisták (PSOE) és a Néppárt (PP) uralta kétpárti politika, nemcsak ebben a tartományban, hanem országos szinten is. Az andalúz választás azt is megmutatta szerintük, hogy miként alakultak át a dél-európai ország politikai erőviszonyai, aminek indokaként elsősorban a nehéz gazdasági helyzetet, a korrupciót és az emberek kiábrándultságát emlegették.

Az első becslések szerint a szavazatok 32 százalékával a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) végzett az élen vasárnap a francia helyhatósági választások első fordulójában.