MSZP;brókerbotrány;Quaestor;

- Quaestor: lesz fedezet a kártérítésre?

AZ MSZP azt követeli, hogy a beérkezett feljelentések alapján zárolják a Quaestor-érdekeltségű cégcsoportban a céges, illetve a tulajdonosi magánvagyont, mert egyébként nem lesz fedezet a kártérítésekre - mondta a párt elnökhelyettese szombaton Tapolcán, újságírók előtt.

Gőgös Zoltán kiemelte, a péntek déli állapot szerint a cégközlönyben nem jelent meg egyetlen Quaestor-érdekeltségű céget érintően sem a csődeljárás. Ez - mint mondta - három dolog miatt lehetséges: nem jelentettek csődöt, a cégbíróság elutasító döntést hozott, vagy nem döntött a cégbíróság. Az MSZP elnökhelyettese szerint mindez azért probléma, mert jelenleg "szabadon veszik ki a forrásokat" ezekből a cégekből.

"Ez azt jelenti: hiába mondta azt Rogán Antal, hogy április végére lesz egy törvényjavaslat, ami alapján visszamenőlegesen is felelni fognak vagyonukkal úgymond ezt a bűncselekményt elkövetők, ha nem lesz vagyon" - jelentette ki a szocialista politikus. Kitért arra, hogy az MSZP országos érdek-képviseleti fórumot indított a Quaestor károsultjainak megsegítésére, az MSZP-irodákban interneteléréssel és a büntetőfeljelentéshez szükséges nyomtatványokkal segítik az érintetteket. Hozzátette, a brókercégeket érintő ügyek miatt az MSZP országgyűlési határozati javaslatot is benyújtott, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a kormány határozottabb intézkedéseket hozzon. Bár több esetben elindult az ügyfelek "némi kártalanítása", de a Honvéd Egészségpénztár ügye még korántsem rendezett - hívta fel a figyelmet Gőgös Zoltán, aki szerint ez 27 ezer embert, zömében katonákat érint. A károsultaknak összesen majdnem 2 milliárd forintnyi egészségpénztári pénzük ragadt bent - tette hozzá.

Pad Ferenc, a szocialisták jelöltje a tapolcai időközi országgyűlési választásra kiemelte, a Quaestor-üggyel kapcsolatos bejelentésük óta folyamatosan cseng a telefonja és irodáikat is keresik az emberek. Elmondta, senkitől, semmilyen Quaestor-károsulttól nem kérnek személyes adatokat, "azok majd csak a feljelentőlapon fognak megjelenni".

Rendet tesz a Fidesz?

A brókerpiacot a szocialisták tettek ellenőrizetlenné és átláthatatlanná - reagált a Fidesz Gőgös Zoltán sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A "szocialista brókerbotrányok áldozatainak" kártalanítása a törvényeknek megfelelően zajlik. Az Országos Betétbiztosítási Alap, a Befektető-védelmi Alap és az MNB minden segítséget megad a károsultaknak - írták közleményükben. A Fidesz felszólította a szocialistákat, hogy "az egyébként is nehéz helyzetben lévő károsultakat ne tévesszék meg hamis információkkal, és ne csapják be őket, ahogy azt a brókerek is megtették".

 

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint legalább két-három millió forintnyi közpénzt feleslegesen költöttek Orbán Viktor miniszterelnök útjára, amikor a kormányfő részt vett Párizsban a Charlie Hebdo elleni merénylet áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen, majd onnan Zürichbe utazott a FIFA Aranylabdagálára. Erről a párt elnöke beszélt szombaton, Újpesten tartott sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökség cáfol.