hulladék;Fidesz;Kocsis Máté;drogteszt;

Illusztráció: Thinkstock

- Már nem erőlteti a drogtesztet a Fidesz

Csúszik a drogtesztről szóló törvényjavaslat, miután a Fidesz frakciója a kormányra, a kormány a drogellenes stratégia vitájára vár - hívta fel a figyelmet a hvg.hu. Rogán Antal decemberben január végére ígérte az indítványt, azonban még most sem lehet tudni, hogy áll az ügy. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója december 5-én, még parlamenti képviselőként vetette fel, hogy vezessenek be rendszeres drogkontrollt a 12-18 év közöttiekre, a politikusokra és az újságírókra. 

A kormánypárt frakciója támogatta az ötletet, bár bevallották, nem biztos, hogy a politikusoknál és az újságíróknál jogilag kivitelezhető a terv, a kiskorúaknál pedig szülői beleegyezésre lesz szükség. Orbán Viktor akkor kijelentette, "aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogmaffia elleni küzdelemben. Tisztázni kell, ki hol áll".

Kifelé ugyan sokan támogatták a tervet, tudható volt, hogy a kormánypártok sem örülnek az elképzelésnek, amely állítólag a miniszterelnök kommunikációs stábjában fogant meg. A KDNP-s Rubovszky György már az ötlet közzététele után azt nyilatkozta, a javaslat alkotmányellenes, "ezer sebből vérzik", még az unokája is azt mondta neki, hogy elhagyja az országot, mert ő nem "hajlandó idegenek jelenlétében pisilni". Az Index tavaly év végén arról írt, még a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is felhívta Kocsis Mátét, hogy megkérdezze, a Magyar Konyha szerkesztőbizottsági elnökeként neki is kell-e majd pisilnie. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Heti Válasznak a héten azt nyilatkozta: "Voltak értelmetlen felvetéseink is, amelyek szerepet játszottak a népszerűség-csökkenésben. (…) A kötelező drogteszt javaslata szerintem végiggondolatlan volt (…) Egy-egy ilyen kapkodásban fogant ötlet több kárt okoz, mint amennyi haszonnal esetleg a bevezetése járna".

A hvg.hu kérdésére a napokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta: "a kormány a tervek szerint áprilisban tárgyalja a Nemzeti Drogellenes Stratégia végrehajtásának cselekvési tervét, és ehhez kapcsolódóan vitathatja meg a drogtesztre vonatkozó felvetést". Kocsis viszont várja a kormány javaslatát, ami szerinte előbb-utóbb elkészül.

Tovább vizsgálja az adóhivatal a norvég pénzek hazai elosztásával kapcsolatos ügyeket, miután az ügyészség meghosszabbította a nyomozás határidejét - tudta meg a Magyar Nemzet a NAV bűnügyi szóvivőjétől. Sárközi Alexandra közölte, hogy a nyomozás továbbra is költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt zajlik, az ügynek pedig egyelőre nincs gyanúsítottja.