Dzsudzsák Balázs;Dinamo Moszkva;Rudi Garcia;Labdarúgó Európa Liga;

- Kiestek Dzsudzsákék

Nagyjából azt hozta Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva és a Napoli találkozója az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, amit várni lehetett. Miután Rafa Benitez együttese az első összecsapáson 2-0-ra győzött, sejthető volt, hogy Higuainék nem fognak mindent egy lapra feltéve támadni. Így is történt.

Bár az oroszok próbálkoztak, az első félidőben két lesgólra telt erejükből. Az egyik épp Dzsudzsák nevéhez fűződik: mellel juttatta a hálóba a labdát. A 60. percen aztán kis híján vezetést szerzett a vendégcsapat, Higuain azonban fölé lőtt. Bár a Dinamónak két gólt is kellett volna szereznie a továbbjutáshoz, a végén egy szögletnél a hazaiak hálóőre is előrement, hátha az ő segítségével sikerül véghezvinni a csodát. A varázslat elmaradt, a gól nélküli döntetlen a nápolyiak továbbjutását jelentette.

Egyszerűen megfejthetetlen, mi történt az AS Romával. De hogy valami nagy baj van az olasz bajnokság második helyén álló együttesénél, az biztos. A fővárosiak egészen botrányos formában vannak. Február eleje óta 11 mérkőzésen 2-szer nyertek, 3-szor kikaptak, a többi találkozó döntetlennel zárult. Az Európa Liga nyolcaddöntőjének első meccsén a két olasz gárda 1-1-et játszott egymással, így a 0-0 is a rómaiak továbbjutását jelentette volna. A Fiorentina elleni visszavágó azonban Rudi Garcia együttesének teljes összeomlását hozta.

A 8. percben a török játékvezető, Cuneyt Cakir Holebasz szabálytalanságáért büntetőt ítélt a firenzeieknek, amit az argentin Gonzalo Rodríguez értékesített. A 18. percben Alonso, majd Basanta növelte a lilák előnyét. Több se kellett a római nézőknek, folyamatosan fütyülték „kedvenceiket”. Az eredmény már nem változott, maradt a 0-3.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók
Dinamo Moszkva-Napoli 0-0 (továbbjutott Napoli 3-1-es összesítéssel)
Dinamo Kijev-Everton 5-2 (tj.: Dinamo 6-4-gyel)
AS Roma-Fiorentina 0-3 (tj.: Fiorentina 4-1-gyel)
Lapzártánk után ért véget az Ajax-Dnyipro, a Besiktas-FC Bruges, az Internazionale-Wolsfburg, a Sevilla-Villareal és a Torino-Zenit mérkőzés



A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékese tegnap bejelentette, december 18-án rendezik majd meg a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság döntőjét.