Fidelitas-spionkodás-trafik;

 Böröcz László, a Fidelitas új elnöke a Provokátorok a március 15-i ünnepségen címmel tartott sajtótájékoztatón az Országgyűlés

- Öt trafik a fideszes spiongyakornok családjának birtokában?

Ahogy a Népszava is megírta, nem volt ugyan sikere a Fidelitas "provokátorfigyelő" oldalának, de a közvéleményt így is alaposan megdöbbentette a fideszes ifjak új vezetőjének tegnap bejelentett ötlete, még akkor is, ha az ember azt gondolja, már nemigen tud meglepődni semmi abszurditáson. 

Böröcz László  tegnap délelőtt jelentette be, hogy csapatot alakítanak, amelynek feladata lesz, hogy a jobboldal rendezvényeit megzavaró baloldali provokátorok nevét, fényképét az emberek küldjék el a Fidelitas címére, amit ők majd közzétesznek.

Az adatvédelmi hatósághoz fordulnak
Az MSZP az adatvédelmi hatóság elnökéhez fordul  – közölte Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón. Azt mondta, az ÁVH-s időkre emlékezteti őket a "besúgóhálózat" ötlete.

Az indok szerint március 15-én "szélsőséges baloldali pártaktivisták" megzavarták a békés ünnepet, és ez tűrhetetlen.

Az nyilván várható volt, hogy a különböző orgánumok felkapják a történetet, ki helyeslőleg, ki elítélőleg, ki  dermesztő döbbenettel, és az is borítékolható volt, hogy a közösségi oldalak is bőszen kommentálják majd a hírt.

Az az információ az ujkurir.blog.hu-n jelent meg, hogy a pillanatok alatt híressé vált "feljelentgető" amúgy 5 trafikkal rendelkezik, persze nem ő, hanem testvére. És akkor most lepődjünk meg kicsikét.

A Fidelitas vezető által létrehozott spion-oldal egyébként már tegnap délután háromra elérhetetlen lett.

 

Március 31-re halasztotta a határozat kihirdetését a CIB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam ellen indított forintalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.