pártok-Fidesz-"provokátorfigyelő";

Illusztráció/Thinkstock

- Spiclitoborozó: "Provokátorfigyelő" csapatot alakít a Fidelitas

A Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy "provokátorfigyelő" csapatot alakítanak.  

"Nem szeretnénk, ha a baloldal hétvégihez hasonló húzásaiból hagyomány lenne" - mondta Böröcz László, utalva a március 15-i állami ünnepségen történtekre. "Provokátorfigyelő" csapatuk megalakítását azzal indokolta: "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét. A Fidelitas vezetője arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel", küldje el nevüket, képüket, ők pedig közzéteszik. Böröcz László ezt "tudásbővítő, ismeretterjesztő" szolgáltatásnak nevezte.

Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke nyilván már minden bizonyíték birtokában van, mert kijelentette: a március 15-i állami megemlékezésen provokátorok jelentek meg, "civilnek állították magukat, de valójában szélsőséges, baloldali pártaktivisták voltak". 

A Fidelitas vezetője azt kérte, a [email protected] címre küldje mindenki azok listáját, akiket provokátornak vél.

Nem sokkal a sajtótájékoztató után egy Facebook-oldalt is létrehoztak „Provokátorfigyelő” címmel, amely gyorsan elérte az 500 követőt, de a hozzászólók inkább a „házmestertempót” bírálták, semmint, hogy egyetértettek volna a kezdeményezéssel, mondván, a Fidesz ifjúsági szervezete maga épít besúgóhálózatot. A legtöbben inkább önmagukat jelentették fel. Egy-két óra alatt annyian estek az oldalon a kezdeményezésnek, hogy azóta a Facebook-oldal eltűnt, vélhetően törölték; néhány Fidelitas-ellenes oldal is elindult, ám kétséges, hogy ez azok között volt – afféle paródiaként – hiszen azok továbbra is elérhetőek.

 

Böröcz László, a Fidelitas új elnöke és Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke a Provokátorok a március 15-i ünnepségen címmel tartott sajtótájékoztatón az Országgyűlés Irodaházában Budapesten 2015. március 18-án. MTI Fotó: Marjai János

Böröcz László, a Fidelitas új elnöke és Koncz Zsófia, a Fidelitas országos alelnöke a Provokátorok a március 15-i ünnepségen címmel tartott sajtótájékoztatón az Országgyűlés Irodaházában Budapesten 2015. március 18-án. MTI Fotó: Marjai János

Ellenzékiek a Fidelitas "provokátorfigyelésének" leállítását követelik

Az Együtt és a PM ifjúsági szervezete, a Magyar Liberális Párt ifjúsági tagozata, valamint a DK is bírálta a Fidelitas által szerdán bejelentett "provokátorfigyelést", követelve annak leállítását. Az Y-GEN Egyesület már feljelentéssel élt az ügyben, a ZöldFront és a Fiatal Liberálisok is ezt ígérik. Az MSZP nyílt levélben emelt szót a "feljelentő-hálózat" ellen.

Az Y-GEN Egyesület, az Együtt társult ifjúsági szervezete ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a "provokátorfigyelő" csapat tevékenységével összefüggésben személyes adattal való visszaélés bűncselekmény kísérletének alapos gyanúja miatt.
Az Y-GEN az MTI-nek küldött közleményében azt írta: jogi álláspontjuk szerint a Fidelitas által meghirdetett "provokátorfigyelő" csapat tervezett tevékenysége nem csak felháborító és a magyar történelem legsötétebb korszakait idézi, hanem törvénysértő is. Felszólították ezért a Fidelitast, tartsa magát a törvényes működéshez.

Feljelentést tesz a PM ifjúsági tagozata, a ZöldFront is a Fidelitas ellen és azonnali lemondásra szólítja fel Böröcz Lászlót - derül ki a párt szerdai, MTI-hez eljuttatott sajtómeghívójából.
Vadai Ágnes, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz-jugend hathatós segítséget nyújt a kormánypárt saját ÁVH-jának felállításához azzal, hogy megrendelésre talál majd - természetesen baloldali - provokátorokat". A putyini hatalomgyakorlás ezzel új szintre lépett - fogalmazott a politikus.
A DK felszólította a Fideszt, hogy álljon el "diktatórikus tervétől", és tegyen le a gyülekezési jogukkal élők "állampárti megfigyelésétől", megfélemlítésétől.

A Fidesz "ügynöktagozatáról" író Fiatal Liberálisok szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy feljelentést tesznek a ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés bűncselekmény kísérletének alapos gyanúja miatt. Senkinek nincs lehetősége politikai jogaikkal élő embereket megfélemlíteni, személyes adataikkal visszaélni és gyűlöletet kelteni emberek ellen azért, mert mást gondolnak a kormányról vagy a Fidesz politikájáról, mint a Fidelitas - fogalmaztak.

Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségi tagja nyílt levelet fogalmazott meg a Fidelitas tagjainak, amit ő "Fiatal Bolsevikok Szövetségnek" nevezett. Mint írta, az, hogy 2015-ben a Fidesz ifjúsági szervezete egy "feljelentő-hálózatot" szeretne létrehozni, azt jelenti, hogy "ti teljesen elhagytátok az agyatokat". A szocialista politikus az MTI-hez is eljuttatott levélben közölte: meg volt arról győződve, hogy azt a világot, amit ő már meg sem élt, nem lehet visszahozni. De most úgy látja - folytatta -, hogy a Fidelitas készen áll erre.
A kormánypárti ifjúsági szervezet vezetőjének, Böröcz Lászlónak azt írta, figyelni fogják, mert "a mai műsorodnak köszönhetően egyszeri kis bohócból nagyon könnyen válhatsz majd bűncselekmény felbujtójává. És akkor majd te is jól föl leszel jelentve" - olvasható a nyílt levélben.

A polgári hírszerzés (Információs Hivatal) műveleti főigazgató-helyettese, Diczházi Gábor dandártábornok lehet az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), azaz az elhárítás új vezetője –értesült a Népszava. Mint arról már beszámoltunk, március 3-án nyújtotta be lemondását Göbölös László főigazgató. Távozásáról és annak okáról, az AH-t felügyelő Belügyminisztérium akkor annyit közölt, hogy folyamatban lévő személyi ügyről nem adnak tájékoztatást.