baleset;lavina;síszezon;

- 21 ember lett a lavina áldozata Ausztriában

Már huszonegy ember lett lavina áldozata az idei síszezonban Ausztriában, több mint kétszer annyian, mint tavaly ilyenkor.

A 2014-2015-ös síszezonban az osztrák hegyi mentőknek 91 alkalommal kellett kivonulniuk, hogy segítsenek a hótömeg által elsodort embereken. A 21 halálos balesetből tíz Tirolban, három-három Vorarlbergben, Stájerországban és Felső-Ausztriában történt, Karintiában és Alsó-Ausztriában egy-egy esetet jegyeztek fel. 

Az alpesi rendőrség vezetője szerint idén a végzetes lavinabalesetek magas száma a kedvezőtlen minőségű hótakaróra vezethető vissza. Tirolban hetekig riasztás volt érvényben, azonban a hóviszonyok egész Ausztriában kedvezőtlenek voltak. A téli balesetek 40-45 százaléka általában Tirol tartományban történik. A tiroli Ischglben lévő síterepet, amely Európa tíz legnagyobb síparadicsomának egyike, csaknem 14 ezer ember használja, de egyes napokon akár 21 ezren is csúsznak a pályákon. Itt naponta átlagosan négy-öt baleset történik, de előfordult már, hogy 20-25 esetnél is segíteni kellett. 

A tiroli hegyi mentők vezetője szerint míg korábban a síelők felkészülten mentek a hegyekbe, mára már tömegsporttá vált a síelés, és olyanok is gyakorolják, akik kevésbé járatosak benne. A legnagyobb problémának azt nevezte, hogy az emberek az egészen alapvető természeti ismeretekkel sem rendelkeznek. Például, hogy a negyven foknál meredekebb északi lejtőn már egyes fokozatú riasztás esetén is fennáll a lavinaveszély vagy tél végén a déli, délkeleti lejtőket a nagyobb napsugárzás miatt érdemes elkerülni. 

A lavina által betemetett sízők 92 százaléka 15 perccel a baleset után még életben van, azonban a tizenhatodik perctől már drasztikusan csökken a túlélés esélye, a huszonötödik perctől pedig a szerencsétlenül jártak 65 százaléka már nem él. Ha más síelők nem segítenek azonnal a bajba jutottakon, akkor nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki túlélje a hótömeg alatt, hiszen a hegyi mentők csak ritkán tudnak időben érkezni. Évente átlagosan 25 ember veszti életét a hótömeg alatt. 

Míg a lavina áldozatainak száma nőtt, a téli sportok közben történt balesetek száma viszont csökkent. A korábbi szezonhoz képest 2389-ről 1882-re esett vissza a balesetek száma az osztrák sípályákon, amelyek közül 16 volt végzetes kimenetelű. Ez az éves számokat tekintve alacsonynak számít, hiszen legutóbb 2011-ben történt 17 halálos baleset. 2013-ban 29-en, 2012-ben 28-an, 2010-ben és 2009-ben 31-en haltak meg a sípályákon.

Szerdától vasárnapig burkolatjavítási munkálatok lesznek az M1-es autópálya bicskei szakaszán a főváros felé vezető oldalon, itt egy sávra szűkül a forgalom, emiatt torlódásra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden.