Elek Gábor;vezetőedző;kézilabda Bajnokok Ligája;EHF-kupa;Vardar Szkopje;

- Magyaros szereplés

Vasárnap lezárult egy korszak női kézilabdázóink számára. Eldőlt ugyanis, hogy nem csak a Győrnek szurkolhatunk a (négyes)döntőbe jutásért a Bajnokok ligájában, hanem a Kupagyőztesek Európa-kupájában a Fradi, míg az EHF Kupában az Érd küzdhet még a fináléba kerülésért. Az már korábban kiderült, hogy a kisalföldiek középdöntős csoportjuk második helyén végeznek majd, továbbá szombaton arra is fény derült, hogy a másik hatosban harmadikként záró Vardar Szkopje lesz az ellenfél.

A Ferencváros számára a hazai kilencgólos siker után az lett volna a bravúr, ha nem jut tovább a KEK-ben a legjobb négy közé. A zöld-fehérekre a dán Midtjylland vár a fináléba kerülésért.

„Jól kezdtük a találkozót, de ezután nagyon elpuhult a védekezésünk. Nagyon nem tetszett sem a védekezés, sem a kapusteljesítményünk, nem volt méltó a játékunk a legutóbbi mérkőzéseinkhez. Szívből köszönjük a sok kilátogató és az otthoni szurkolóinknak a biztatást!” – nyilatkozta Elek Gábor vezetőedző, a klub honlapján.

Az érdiek nagy meglepetésre Dániában is nyerni tudtak az Esbjerg ellen. Rájuk a végső sikerre is esélyesnek tartott orosz Rosztov Don vár a döntőbe jutásért. Az első mérkőzésekre április 4-én vagy 5-én kerül sor, míg a visszavágókat rá egy hétre rendezik. Az FTC és az Érd otthon kezd, a Győr pedig idegenben.

Eredmények
Női BL, középdöntő, 2. csoport, 6. (utolsó) forduló:
Metz (francia)–Győri Audi ETO KC 20-27 (8-12)
A negyeddöntők párosítása:
Vardar Szkopje–Győri Audi ETO KC
Thüringer HC–Larvik
Viborg–Buducsnosz Podgorica
Baia Mare–Dinamo Szinara
Női KEK, negyeddöntő, visszavágó:
Blomberg-Lippe (német)–FTC-Rail Cargo Hungaria 33-33 (16-17)
Továbbjutott: az FTC, 67-58-as összesítéssel.
Női EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Esbjerg (dán)–Érd 28-29 (12-12)
Továbbjutott: az Érd kettős győzelemmel, 57-48-os összesítéssel.

Lejárt, átdátumozott és hamisított élelmiszereket találtak egy szlovák cég által bérelt Bács-Kiskun megyei raktárban.