pálinka;Agárd;

- Az Agárdi Pálinkafőzde lett Európa legjobbja

Kiemelkedő magyar sikerrel zárult a 23. Destillata, a pálinkák, likőrök, whiskyk és egyéb párlatok legrangosabb európai versenye Kismartonban (Ausztria) az Esterházy kastélyban.  Idén 14 ország 162 főzdéje vett részt a megmérettetésen, mintegy 1 500 tétellel pályázva, Magyarországot pedig 25 főzde képviselte. A verseny legnagyobb elismerését is magyar főzdének ítélte a zsűri: az Agárdi Pálinkafőzdét választották az Év Párlatfőzdéjének, egyik alapító-tulajdonosa, Vértes Tibort pedig az Év Főzőmestere lett, az osztrák, német, magyar, olasz, svájci, román, szerb, holland és argentin párlatok versenyében. A magyar főzdék kiválóan szerepeltek a párlatok európai bajnokságának is nevezett rendezvényen: összesen 163 érmet (6 Év Párlata, 7 arany, 62 ezüst, 88 bronz) szereztek a különböző versenykategóriákban. Ennek köszönhetően a 3. legtöbb díjat a magyar nevezők nyerték.

A versenyen évről-évre megnevezik az Év Párlatait, amelyeket nagyarany éremmel is jutalmaznak. 2015-ben a Gyenesei Pálinkárium fekete bodza (2012) és a Gyulai Pálinka fekete ribiszke pálinkája (2014), valamint az Agárdi Pálinka sörpárlata (2014), maláta whiskyje (2010), érlelt alma pálinkája és tokaji sárgamuskotály törköly pálinkája (2010) részesült ebben az elismerésben.

Az Év Főzőmestere Vértes Tibor lett, aki a nyolcvanas évek végén Németországban is dolgozott és tanult. Ezt követően Ausztriában – többek között a Burgenlandi Mezőgazdasági Kamaránál – folytatta pályáját, ahol 12 évig működött szaktanácsadóként. 2001-ben barátjával, Szabó Lászlóval megalapították az Agárdi Pálinkafőzde Kft.-t, ahol a főzde 2002-es indulása óta ügyvezetőként és szakmai irányítóként tevékenykedik.

A Destillata kóstoló bírái mindannyian vizsgázott szakemberek, akiknek feddhetetlen, minőségorientált és független munkáját kóstolótréningek és továbbképzések A kóstolóbizottságok a főzdék által nevezett, legalább kétszeres szűrőn átjutott mintákat négy szempont alapján értékelik: kiemelten fontos az illat- és íztisztaság, a gyümölcs karakteressége és a harmónia, az összbenyomás. A nemzetközi szakmai zsűri összetétele szinte minden évben változik.

Több szocialista képviselő nyújtotta be az Összefogás a fűtött otthonokért alapról szóló törvényjavaslatot, amelyet négy ellenzéki igen, és tíz kormánypárti tartózkodás mellett nem vett tárgysorozatba a parlamenti szakbizottság. Korózs Lajos, az egyik előterjesztő elmondta, javaslatuk lényege az, hogy az állami közműszolgáltatók az adózott nyereségük felét - kötelezően - az alapba helyeznék, amelyből a közüzemi díjjal elmaradt családokat támogatnák. Az egyetemes gázszolgáltatásról való lemondásról szóló törvényt elfogadta a parlament gazdasági bizottsága.