média;köztévé;

- Az MSZP elszámoltatná a köztévét

Az MSZP gyalázatosnak tartja, hogy évi 80 milliárd forintot lapátolnak a nézhetetlen selejtet gyártó köztelevízióba! Teszik mindezt úgy, hogy pénzhiányra hivatkozva megszüntették a parlamenti közvetítéseket. Mire költenek az MTVA-nál naponta csaknem 220 millió forintot? Ez óránként 9 millió forint! - áll az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Az MSZP minden egyes múltbeli és jövőben kifizetendő forinttal el fogja számoltatni a felelősöket. Közérdekű adatigényléssel kikérjük az összes megbízási szerződést és minden számlát tüzetesen megvizsgálunk. Azt üzenjük mindenkinek, aki ebből a 80 milliárd forintból gazdagodik, hogy ne nagyon költse el ezt a pénzt, mert hamarosan úgyis vissza kell adnia!

Lukács Zoltán
az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettes

Magyarországon már egy kvázi népszavazást sem lehet rendesen megrendezni. Komló városa pályázna a dél-magyarországi térségbe telepítendő új építésű börtönök egyikére, ám a komlói lakosok egy része hevesen ellenzi az ötletet. Kispál László, a Tisztelet Komlónak civil egyesület egyik vezetője ezért azzal a javaslattal állt elő: kérdezzék meg a város lakóit, pályázzon-e egyáltalán az önkormányzat a börtön „megszerzésére”. A beruházás egyébként Komló Mecsekfalu, Körtvélyes, Dávidföld kerületének térségébe kerülne, történetesen épp egy 150 fős óvoda szomszédságába. Érthető, ha az az 5000, ebben a térségben élő ember többségében opponálja a börtöntelepítést.