kártérítés;kisegyházak;

- Milliárdos kártérítés a kisegyházaknak

Több milliárd forintot kell fizetnie a kormánynak, amiért jogsértően fosztotta meg státuszuktól a kisegyházakat - írta a Népszabadság.

Mint ismert, a KDNP-s Semjén Zsolt által megálmodott új egyházi törvény miatt korábban egyházként elismert közösségek vesztették el címüket - köztük az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), amit annak ellenére nem ismertek el egyházként, hogy a törvényi kritériumoknak tökéletesen megfelelt. Ennek következtében nemcsak anyagi, de erkölcsi kár is érte őket: többek között búcsút mondhattak az egyszázalékos felajánlásoknak, amelyekre csak az állam által elismert egyházak jogosultak, ezáltal veszélybe kerültek azok az oktatási és szociális intézmények is, amelyeket ezek az egyházak tartottak fent.

A címfosztást követően tizenhat keresztény, buddhista és zsidó szervezet fordult a strasbourgi bírósághoz, amely végül kimondta, hogy a magyar kormány megsértette a semlegesség és diszkriminációmentesség elvét, ezért kártérítést kell fizetnie a kisegyházaknak, melynek mértékéről fél éven belül kell megegyeznie az érintettekkel - a határidő most hétfőn járt le. Tordai Csaba, a MET jogi képviselője a Népszabadságnak elmondta: az egyeztetések még zajlanak, megállapodás legkorábban a jövő hétre születhet. A MET 2012-ben még 1,4 milliárd forint kártérítésre tartott igény, ám az összeg azóta növekedett. A napilap értesülései szerint az érintett egyházak összesen három-négymilliárd forintot is kaphatnak; ugyanakkor az egyházi státuszok továbbra sem tisztázottak.

Továbbra is a nemzetközi figyelem középpontjában van a gyermekpornográfia elleni küzdelem. Határozottabb fellépést sürget az Európai Parlament (EP) a gyereket ábrázoló internetes pornográf tartalmak ellen.