Fidesz;100 milliárd;offshore-lovag;

- Kiderül: így vágtak zsebre milliárdokat a fideszes offshore-lovagok

Az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy a korrupt Fidesz-kormány mintegy 100 milliárdos offshore gázmutyijáról lehulljon a lepel- írja közleményében a szocialista Tóth Bertalan.

"Napokon belül fény derül rá, kik és mennyi pénzt vágtak zsebre az utóbbi években az Ausztriából behozott olcsó földgázzal való offshore bizniszeléssel. Az állami MVM Partner Zrt.​ után ma a szintén állami MVM Zrt. ellen indított közérdekű adatigénylési perben is jogerősen kimondta a bíróság, hogy két héten belül ki kell adni azokat a szerződéseket, amelyekből kiderül, hogyan adta át az olcsó gázt az MVM Partner a Garancsi Istvánhoz kötődő, offshore hátterű MET Zrt-nek, amely ebből az elmúlt négy évben 100 milliárdos hasznot húzott a magyar fogyasztók helyett.

Az MSZP ismét felszólítja az érintett cégeket, hogy a dokumentumokat már a törvényes határidőn belül hozzák nyilvánosságra!

Tóth Bertalan,
frakcióvezető-helyettes"

A volt miniszterelnöknek  Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben benyújtott keresetét ma kihirdetett határozatában jogerősen elutasította a Fővárosi Ítélőtábla.