Szlovákia;hulladéktörvény;szemétdíj;

- Emelkedhet a szemétdíj

A pozsonyi parlament a napokban várhatóan jóváhagyja az új hulladéktörvényt. Míg a környezetvédelmi minisztérium hatékonyabb szelektálásról és megtakarításról beszél, addig a törvénytervezet ellenzői szerint emelkedni fog a szemétdíj – írja az Új Szó.

A pozsonyi lap szerint a kormányzó Smer13 év után módosítaná a hulladéktörvényt, mely bevezetné a gyártók felelősségét, új rendszert hozna létre a fémhulladék felvásárlására és nagyobb bírságot szabna ki azokra, akik illegális szemétlerakatokra hordják a szemetet. A környezetvédelmi minisztérium álláspontja szerint a tervezetet úgy állították össze, hogy a hulladék szelektálására és újrahasznosítására ösztönözze a lakosságot. A törvénytervezet bevezetné a gyártók, illetve a termékek importálóinak felelősségét az általuk előállított, behozott termékek gyártása és a hulladékként történő feldolgozásával kapcsolatban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gyártóknak kell gondoskodniuk termékeik feldolgozásáról és újrahasznosításáról. Ez vonatkozik majd az elektronikai eszközök importálóira, a gépjárművek, az autóabroncsok, az akkumulátorok, de a papír és az üveg gyártóira egyaránt. A hulladék szelektálásáért a gyártók felelősségvállalással felruházott szervezetei felelnek majd. Megszűnik az újrahasznosítási alap, feladatait az új szervezetek és az állam veszi át.

Barack Obama nem kíván védelmi fegyvereket küldeni Ukrajnának. Legalábbis ezt közölte Németország Egyesült Államokba akkreditált nagykövete, Peter Wittig az AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A diplomata szerint erről is szó volt Barack Obama és Angela Merkel kancellár februári washingtoni tárgyalásain. Hozzátette, a nyilvánosság előtt Obama adminisztrációja úgy tesz,mintha még nem döntötte volna el a kérdést.