Hirdetések;Dopeman;

- Nyáron áll bíróság elé Orbán miatt Dopeman

Június elején áll bíróság elé Dopeman az Orbán Viktorról készült hungarocell-szobor fejének elrúgása miatt. "Gratulálok a magyar igazságtalanságszolgáltatásnak" - kommentálta a hírt a rapper, aki azt is elárulta, a másfél év nyomozás költsége 900 forintba került, és az ügyészség még négy védett tanút is szerzett az ügyben. 

Az ominózus eset egy 2013-as kormányellenes tüntetésen történt, ahol Dopeman a szobor ledöntése után belerúgott az elguruló szoborfejbe, amelyet szónokként a rendezvény színpadán is felmutatott. A rendőrség, miközben akkor közbe sem lépett, csak egy évvel az események után indított nyomozást. Bár a garázdasággal "kirívóan közösségellenes magatartás" kell megvalósítani, a rappert képviselő TASZ szerint mivel a helyszínen kifejezetten Orbán szobrának ledöntéséről volt szó, és azért is gyűltek oda az emberek, az eset nem kelthetett riadalmat bennük.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a következő napokban az Országgyűlés bizottságaival egyeztet a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni harcban - közölte a tárca hétfőn.