futball;Xavi;Katar;

- Xavi Katarban folytathatja futballpályafutását

A madridi Marca tudomása szerint az új szezont már nem az FC Barcelona, hanem várhatóan egy katari csapat színeiben kezdi meg Xavi Hernández, a katalánok 35 éves világ- és Európa-bajnok labdarúgója.

A spanyol sportnapilap szombaton azt írta, hogy a középpályás, aki korábban már távozni akart, a mostani idényre azonban még maradt a Barcánál, az arab országban három év alatt nettó tizennyolc millió eurót kaphat új együttesénél, amelyet az újság nem nevezett meg.
A Marca szerint van más opció is Xavi számára, aki akár az Egyesült Államokban is kiköthet.

A Ferencváros, a vénszkenner ellen tüntető szurkolótábora megérkezését követően, a második félidőben felőrölte a Győrt a labdarúgó NB I 19. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzésén.