atlétika;Európa-bajnokság;

- Érem nélküli szép eredmények az atlétikai Eb-n

Jól indult Baji Balázs számára a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság, miután az ötödik legjobb idővel kvalifikálta magát az elődöntőbe 60 méter gáton. A szabadtéren és tető alatt is Eb-negyedik magyar versenyző idei legjobb eredményét két századdal megközelítve, 7.64 másodperccel futamában a harmadik lett. Ugyanebben a számban Kiss Dániel 7.86 másodperccel selejtezőjében hatodikként, Szűcs Valdó pedig 7.97-tel hetedikként ért célba, előbbi így összesítésben a 21., utóbbi pedig a 24. helyen fejezte be szereplését.

A délutáni elődöntőben egy századot rontott Baji a teljesítményén, amiben szerepet játszott az is, hogy hiába rajtolt jól, több gátat is ledöntött. Végül a célfotó alapján futamában éppen negyedik lett 7.65 másodperccel, így a hetedik helyen jutott be a döntőbe. A finálé viszont nem sikerült túl jól számára, mert az összes gátat leverte, viszont az elődöntőhöz hasonlóan, ismét 7.65-öt futott, amellyel a hetedikként zárt. Az élen hármas francia siker született, az aranyat Pascal Martinot-Lagarde szerezte meg 7.49-es idővel.

A nőknél a tavalyi szabadtéri Eb-n hétpróbában tizedik helyen záró Zsivoczky-Farkas Györgyi – miután a 60 méter gátat követően (8.45 mp, 1028 pont) még hatodik, a magasugrás (1,77 méter, 941) és súlylökés (14,20 méter, 807) után már kilencedik volt – a távolugrásban 6,10 métert teljesített, amiért 880 pontot kapott. A záró számban, 800 méteren 2:13.91 perccel egyéni csúcsot futott, ezért 908 pont járt. Így a magyar versenyző 4564 ponttal összesítésben hatodik lett. Az aranyérem a brit Katarina Johnson-Thompsonnak jutott, aki kereken 5000 pontot ért el, ami Európa-bajnoki csúcs.

Ugyanitt Krizsán Xénia sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Az Eb-9. többpróbázó ugyan elutazott a csapattal Prágába, de húzódása nem javult, így a szakvezetés nem kockáztatott egy esetleges súlyosabb sérülést – árulta el Spiriev Attila sportigazgató az MTI-nek.

A magasugró Szabó Barbara bejutott a mai döntőbe, miután fedettpályás egyéni legjobbját egy centiméterrel megközelítve, 1,91 métert ugrott, amellyel holtversenyben nyolcadikként zárt a selejtezőben.

Kicsit szomorú hangulatú mérkőzés lesz a 280. bécsi derbi, hiszen a vendégszurkolókat egy korábbi büntetés életbe lépése miatt kitiltották a vasárnapi, 16.30-kor kezdődő Austria-Rapid mérkőzésről, a Franz Horr stadionból.